A világ helyzete 2009 - Úton egy felmelegedő világ felé
3624 olvasás |
A Worldwatch Institute (Világfigyelő Intézet) több mint harminc éve kíséri figyelemmel Földünk környezeti állapotának változását, és 1984 óta évről évre megjelenteti A világ helyzete című könyvsorozat aktuális kötetét az emberiség előtt álló egyik legnehezebb feladatról: hogyan építhetünk fel egy környezeti szempontból fenntartható világot.
Kiadja: Föld Napja Alapítvány (2009)
|
A világ helyzete 2009 című könyv középpontjában az éghajlatváltozás áll. A kötet tartalmát különösen érdekessé teszi, hogy adatai azon az IPPC-felmérésen alapulnak, amely testület 2008-ban béke Nobel-díjat kapott Al Gore-ral megosztva a klímaváltozás kutatásának elismeréseként. Az IPCC (Éghajlatváltozási Kormányközi Testület) e felmérésében szilárd és meggyőző tudományos eredmények alapján világosan kijelentette, hogy „az éghajlat felmelegedése egyértelmű, mert megfigyelések bizonyítják a levegő és az óceánok hőmérsékletének világméretű emelkedését, a hó- és jégtakaró kiterjedt olvadását, valamint a világ tengereinek átlagos szintbeli emelkedését.” Az utóbbi 150 év megfigyelései közül például kitűnik, hogy az utóbbi 12 évből 11 a világon valaha mért legmelegebb 12 év közé tartozik.
A világ helyzete 2009: Felmelegedő világ felé haladunk című könyv reményt kelt a keserű valóság közepette, miszerint egy előre nem tervezett globális éghajlatváltozás kezdeti éveiben járunk. E kötet valamennyi szerzője egyetért abban, hogy nincs még késő megóvni az éghajlatot egy hosszú távon fennmaradó emberi civilizáció számára. A könyv sok vita után gondosan kiválasztott alcíme is jelzi: most lépünk be a felmelegedő világba. De az idő olyan szűk résében élhetünk, amikor az ember döntő lépéseket tehet a felmelegedés megállítására, mielőtt még annak hatásait lehetetlen lenne visszafordítani vagy elviselni. Ahogyan az előttünk álló kihívást fogadjuk, azzal hosszú időre szóló történelmet írunk.
A világ helyzete 2009 legfontosabb üzenete ez: ha a világ nem kezd cselekedni idejekorán és megfelelő mértékben, az éghajlatváltozás hatásai rendkívül károsak lehetnek, és túlléphetik alkalmazkodóképességünk határait.
Előszó R. K. Pachauri, az IPCC elnöke
A világ helyzete: egy év áttekintése Lisa Mastny
1. Christopher Flavin és Robert Engelman: Tökéletes zűrzavar
Mi csak hegedülünk, a világ meg ég; Gyűlnek a viharfelhők; Új politikai légkör; Tíz fontos feladat
2. W. L. Hare: Az éghajlat biztonságba jutásáért
Az éghajlatváltozás és a tengerszint emelkedésének várható értékei; Különösen érintett rendszerek, szektorok és vidékek; Fordulópontok; Milyen mértékű felmelegedés tekinthető biztonságosnak?; „Biztonságos” szint kibocsátáscsökkentéssel; A legfontosabb prioritások a következő 10 évre
3. Sara J. Scherr és Sajal Sthapit: Földműveléssel és területhasználattal a Föld lehűtéséért Éghajlatvédelem a mezőgazdaságban és a földhasználatban; Tegyük éghajlatbaráttá és rugalmassá a mezőgazdaságot és területhasználatot!; A talaj széntartalmának dúsítása; Nagy széntartalmú termesztési rendszerek; Az éghajlatbarát állattenyésztés elősegítése; A természetes erdők és legelők szénkészletének védelme; A növényzet helyreállítása a lepusztult területeken; Piaci ösztönzők a klímabarát területhasználatért; Az átállás támogatása állami intézkedésekkel; Intézkedések az éghajlatbarát földhasználatért Klímakapcsolat János Máté, Kert Davies és David Kanter: Egyéb üvegházhatású gázok veszélyei Dennis Clare: A koromrészecskék csökkentése Lorena Aguilar: A nők és az éghajlatváltozás: sebezhetőség és alkalmazkodási képesség Jennifer Wallace: Az éghajlatváltozás biztonsági vonatkozásai Thomas Lovejoy: Az éghajlatváltozás hatása a biodiverzitásra Edward Cameron: A fejlődő világ kis szigetállamai a globális klímaváltozás frontvonalában David Satterthwaite és David Dodman: A városok szerepe az éghajlatváltozásban Juan Almendares és Paul R. Epstein: Az éghajlatváltozás egészségügyi kockázatai Malina Mehra: India az éghajlatváltozással szemben Yingling Liu: Az éghajlat és az energia kínai perspektívája Tao Wang és Jim Watson: Kereskedelem, éghajlatváltozás és fenntarthatóság Alifereti Tawake és Juan Hoffmaister: Alkalmazkodás a Fidzsi-szigetek helyi gazdálkodású tengeri területein Balgis Osman-Elasha: Alkalmazkodás az aszályhoz és az éghajlatváltozáshoz Szudánban Ken Caldeira: A Föld árnyékolása éghajlattervezési módszerekkel Peter Viebahn, Manfred Fischedick és Daniel Vallentin: A szén megkötése és tárolása Robert K. Kaufmann: Az éghajlatváltozás befolyásolása piaci eszközökkel K. Madhava Sarma és Durwood Zaelke: Technológiaátadással az éghajlatváltozás ellen Jeffrey Harti: Elektromos járművek és a megújuló energia lehetőségei Michael Renner, Sean Sweeney és Jill Kubit: Foglalkoztatás egy szénszegény világban Ambika Chawla: Erőre kapnak az éghajlati igazságosságért harcoló mozgalmak Tim Kasser: Az értékrend megváltoztatásával válaszoljunk az éghajlatváltozásra! Betsy Taylor: Még nem késő a cselekvésre
4. Janet L. Sawin és William R. Moomaw: A fenntartható energiaellátás jövője
Legyen minden épület egy erőmű!; Intelligensebb központi erőmű, több megújuló energiával; Fűtés és hűtés megújuló energiákkal; Semmi veszteség, semmi igény; Megújuló források nagy léptékben is; Rúgjuk fel a szokásokat!
5. David Dodman, Jessica Ayers és Saleemul Huq: Rugalmas alkalmazkodás
Sebezhetőség, alkalmazkodás és rugalmasság; A gazdasági és a társadalmi rugalmasság összekapcsolása; Rugalmasabb falusi megélhetési formák; A városok rugalmasabbá tétele; A rugalmasság finanszírozása; Kárcsökkentés és alkalmazkodás összekapcsolása; Ugrás előre, a nagyobb rugalmasság felé
6. Robert Engelman: Álljon az alku az éghajlat megmentésére!
Mennyibe kerül mindez?; Ki fog kibocsátani?; A leckét megtanultuk, az időt elvesztegettük; A játszma állása; Új irányzatok; A valódi alku; A méltányosság és a kibocsátás vége Alice McKeown és Gary Gardner:
Éghajlatváltozási útmutató és fogalomtár
Megrendelés >>
 << Vissza a főoldalra |
 |
Nincs még értékelés erről a cikkről! |
Cikkeinkhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Amennyiben regisztrálta magát rendszerünkben, kérjük lépjen be!
Ha nincsen még felhasználói fiókja, itt regisztrálhat!
|
|
 |
|
|
|