Követendő települési példák
2879 olvasás |
|
|
Bármely település eredményesen használhatja a nap, a szél, vagy a geotermális energia erejét, illetve a biomasszában rejlő lehetőségeket. Ezzel nem csak hozzájárul a környezet megóvásához, de pénzt is megtakaríthat.
Kétszeresen is beszédes a projekt címe. Egyrészt, mert az adatbázisból egyértelműen kiderül, hogy a bemutatott jó példákat többszörösen is megéri követni. Másrészt azzal, ha egy önkormányzat energiafogyasztást csökkentő beruházásba kezd, maga is követendő példává válik a településen élők vagy más hazai és nemzetközi önkormányzatok előtt.
A gyűjtemény minden példája egy-egy biztatás: minden önkormányzatnak, intézménynek vagy cégnek érdemes belevágnia az energiahatékonysági beruházásokba vagy a megújuló erőforrások hasznosításába.
Az adatok abban is segítenek, hogy milyen nagyságú beruházásban érdemes gondolkodniuk, milyen támogatási lehetőségek léteznek, mekkora költséggel, illetve megtérüléssel lehet kalkulálni, de akár abban is, hogy melyek a megfelelő referenciával rendelkező kivitelezők.
A közel 50 projektleírás egy négyéves gyűjtőmunka eredménye. Nem csak hazai, de más kelet-európai országok sikeres példái is szerepelnek a leírásokban. A követendő példákról konferenciákon, kerekasztal-beszélgetéseken, szakmai találkozókon, személyes interjúkon szerzett tudomást az Energia Klub, s most továbbadja azokat.
Az adatbázis folyamatosan bővül! Épp ezért, ha bárki sikeresen működő kezdeményezésről tud beszámolni, a az Energia Klub szívesen közzé teszi azt a követendő példák sorában!
Forrás: Energia Klub << Vissza a főoldalra |
 |
Nincs még értékelés erről a cikkről! |
Cikkeinkhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Amennyiben regisztrálta magát rendszerünkben, kérjük lépjen be!
Ha nincsen még felhasználói fiókja, itt regisztrálhat!
|
|
 |
|