Vigyázat, ehető! – a francia bioforradalom
5877 olvasás |
Az élelmiszeripar és a környezetszennyezés káros hatásai sokakat aggodalommal töltenek el. Így van ezzel egy kis francia falu polgármestere is, aki úgy döntött, hogy az iskolai menzán bioélelmiszert kapnak a gyerekek. A „Vigyázat, ehető! - a francia bioforradalom" című film egy kis közösség harcát meséli el az egészségesebb, élhetőbb világért.
|
Franciaországban minden évben 10 000 gyerek hal meg környezeti tényezők által okozott betegségekben. A rákos megbetegedések 70 %-a valamilyen módon a környezethez kapcsolható: 30 %-ban a környezetszennyezéshez, 40 %-ban pedig az élelmiszerekhez. Franciaországban minden évben 1,1 %-al nő a gyerekeket sújtó rákbetegségek száma.
A helyi polgármester, aki tisztában van azzal, hogy az évente 76 000 tonna Franciaország földjeire zúdított növényvédő szereknek milyen káros hatása van az emberi szervezetre - főleg a gyermekekére - úgy döntött nem késlekedik, és példát mutat a tehetetlen politikai törvényhozóknak is.

Megkongatta a vészharangot, hogy a közvélemény és a döntéshozók figyelmét is felkeltse az iránt a felháborító tendencia iránt, amely a gazdasági érdekeket és a profitot a lakosság egészsége elé helyezi.
A filmben megszólaló gyerekek, szülők, tanárok, orvosok, újságírók, gazdálkodók, képviselők, tudósok meglepően nyíltan beszélnek tapasztalataikról, aggodalmaikról és felháborodásukról.
Elénk tárják személyes történetüket, leleplezve a visszaéléseket, ugyanakkor javaslatokat is tesznek, természetesen azzal a megjegyzéssel, hogy az érintetteknek felelősséget kell vállalniuk tetteikért.
Tanulságos és felkavaró vallomások ezek, amelyek sürgetik a valósággal való szembenézést. Vajon hány betegség és tragédia kell még ahhoz, hogy többet tegyünk annak érdekében, hogy azt a folyamatot leállítsuk?
A bemutatott kezdeményezés ugyan nem feltétlenül fordít vissza egy folyamatot, de remek első lépés és példamutatás az új generációk és a jelenlegi döntéshozók számára. A történettel kezdetét veszi a francia bioforradalom... Jean-Paul Jaud dokumentumfilmje nemcsak nagy általánosságban beszél a biotermékek előnyeiről, hanem valós példán keresztül mutatja be a hatásokat és összefüggéseket.
A FILM 2010. április 22-től látható a hazai mozikban.
Akit érdekel a film rendezőjével folytatott (magyarra fordított) interjú, az ITT NÉZHETI MEG. << Vissza a főoldalra |
 |
Nincs még értékelés erről a cikkről! |
Cikkeinkhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Amennyiben regisztrálta magát rendszerünkben, kérjük lépjen be!
Ha nincsen még felhasználói fiókja, itt regisztrálhat!
|
|
 |
|
|
|