- Külön-külön is használható vödrök szelektív hulladék gyűjtésére.
- Tartósak, felületük sima,ellenállnak a vegyi és biológiai hatásoknak.
- A vödrök eltérő színe megkönnyíti az osztályozást.
Miért fontos a szelektív hulladékgyűjtés?
A hulladékok szelektív gyűjtése az újrahasznosítási folyamat első, legfontosabb lépése, hiszen ha az értékes anyag (másodnyersanyag) a szemétbe kerül, nagyon nehéz környezetkímélően előbányászni. (Sok esetben a hasznos hulladék a szemétben marad, és nem kerül feldolgozásra.) Az ember sok hulladékot termel, ezért önmaga és a jövő érdekében felelős a hulladékok környezetkímélő elhelyezéséért. Nem tehetjük meg, hogy másra hagyjuk a piszkos munkát! Senki sem fogja helyettünk megcsinálni.
Magyarországon a szelektív hulladékgyűjtés még nem olyan elterjedt, mint a világ többi országában, például Dániában, Svédországban, ahol a hulladék 80-90%-át így dolgozzák fel. Ennek egyik oka az lehet, hogy Magyarországon viszonylag kevés a szelektív hulladékgyűjtő, és a meglevőket sem ürítik ki rendszeresen.
Minek gyűjtsem szelektíven a szemetet, ha utána úgyis összeöntik?
Körülbelül 5-6 évvel ezelőtt, amikor hazánkban is elindult a szelektív hulladékgyűjtés, és az első szelektív szigeteket telepítették (a fõvárosban 2003 decemberében jelent meg az elsõ 100 szelektív gyûjtõsziget), sokszor valóban összeöntötték a különböző konténerekbe került hulladékot. Később párhuzamosan kezdett fejlődni a szelektív hulladékgyűjtés elfogadtatása a lakossággal, a begyűjtést koordináló szervezetek felállítása, a jogszabályi háttér kiépítése, illetve a hulladékfeldolgozó hálózat kiépülése.
A rendszer a gazdasági-környezetvédelmi helyzetnek megfelelően azóta is folyamatosan alakul, változik (jelenleg például a külföldi mintát követve mind több helyen válik elérhetővé az úgynevezett "házhoz menő" szelektív hulladékgyűjtési szolgáltatás), de alapját mindig a lakosság által tisztán, szennyeződésmentesen gyűjtött csomagolási hulladék képzi. Amennyiben az így gyűjtött hulladék nem kerülne feldolgozásra, anyagilag sem érné meg működtetni a hálózatot (a begyűjtőjáratok üzemeltetése, a szigetek telepítése, karbantartása jelentős költségekkel jár, melyek csak a hulladék másodnyersanyagként történő felhasználása esetén térül meg). Nem is gondolnánk, milyen sok hétköznapi tárgy (műanyag ruhafogas, kartonpapír, szigetelőanyag, stb.) készül ilyen másodnyersanyagokból! A hulladékok feldolgozásáról és a belőlük gyártott termékekről sok érdekes információt kaphatunk az Öko-Pack által szervezett Hulladékból Termék vándorkiállításon, illetve a kiállítás honlapján, a www.hulladekboltermek.hu oldalon.
A konténerek tartalmának összeöntésével kapcsolatos félreértést az is okozhatja, hogy néhány helyen olyan osztott belső terű gyűjtőautók üzemelnek, melyek egyszerre több különböző típusú hulladék befogadására is alkalmasak. Így kívülről úgy látszik, mintha összeborogatnák a különféle hulladékokat. A budapesti szigetekről szelektíven gyűjtött hulladék előkezelés céljából a Fe-Group Invest Zrt Jászberényi úti telephelyére kerül, ahol minden hónap utolsó péntekén lehetőség nyílik szervezett csoportlátogatás keretében megtekinteni a hulladékok feldolgozását.
forrás: HuMuSz
Mely hulladékok gyűjthetők szelektíven?
A szolgáltatóktól függ, hogy az adott településen mely hulladékok gyűjthetők szelektíven. Érdemes felkeresni őket (pl. interneten) azért is, hogy érdeklődhessünk, az egyes szelektív gyűjtőkbe milyen hulladékot várnak.
Gyűjtőszigeten vagy hulladékudvarban általában a következő típusú hulladékok gyűjthetők: műanyag palack, fehér, zöld és barna italos üveg, befőttes és lekváros üveg, többrétegű italos doboz, műanyag flakonok, joghurtos-vajas-tejfölös doboz (kimosva), csomagolópapír, iroda-és géppapír, kartondoboz, újságpapír.
Remélhetőleg Magyarországon is hétköznapivá válik majd, hogy a szelektív gyűjtés házhoz megy, így nem kell majd távoli gyűjtőszigetekre vinni a hulladékot. Addig is mindig emlékeztetnünk kell magunkat arra , hogy az a legjobb szemét az, ami meg sem született.
Kapcsolódó termékek:
Újrahasznosított műanyagból készült szemeteszsákok - több méretben |