A sütéskor elhasznált, maradék étolajba keverve eloszlik és megköti a lebegő szemcséket, valamint a telített zsírsavakat. A szilárd részecskék ezután lassan leülepednek, és felette ott marad a tiszta étolaj, a derítő ezzel szinte regenerálja az olajat. A tiszta rész ezután újra felhasználható. A tisztított olaj kicsit sötétebb lesz, ha paprikás ételeket sütöttünk benne.
Használat:
- Az elhasznált olajat, ha már kihűlt, tegyük egy hosszúkás edénybe (pl. befőttes üveg / min. 2 literes javasolt).
- 10 liter étolajhoz 7 púpos evőkanál (250 g) Derolin szükséges, kisebb mennyiséghez arányosan kevesebb
5 literhez 3.5 ek (125 g)
2 literhez 1.5 ek (50 g).
- Keverjük el egyenletesre, amennyire csak lehet (ilyenkor még nem baj, ha csomós marad).
- Hagyjuk állni, majd 4-5 óra múlva ismét keverjük pár percig, most már homogénebb lesz.
- Tapasztalataink szerint egy újabb keverés (pár óra múlva) növeli a tisztítás hatékonyságát.
- Tegyük biztonságos helyre a keveréket, hogy ülepedni tudjon.
- Néhány nap alatt kiválik az olajsár az edény alján, és felül lesz a tiszta olaj.
- Érdemes az olajat egy hétig ülepedni hagyni, így a teljes térfogat kitisztul.
- A tiszta olajat ezután leöntve (vagy csővel leszívva) újra használhatjuk sütéshez.
Főként azokba a háztartásokba ajánljuk, ahol problémát jelent az elhasznált étolaj elhelyezése (panel és városi lakások). Kertes házzal rendelkezők a keletkezett olajsarat komposztálhatják, mert a talajnak kiváló tápanyagot jelent.
Kapcsolódó termékek:

450 g-os kiszerelésben itt található. |