Mei tai hordozók

Márkák
Monapel
Származás
Magyarország
Öko Címkék
Hazai Hulladékszegény
Ár
Ajánljuk még Neked

Egy jól kiválasztott hordozó megkönnyíti az utazást, a kirándulást, és otthon is nagy segítség lehet. A pszichológia, a biológia, az orvostudomány és a szociológia tudománya szerint is kiemelkedő szerepe van a baba testi - lelki fejlődésében a helyes babahordozásnak.

Dr. Ranschburg Jenő ajánlása babahordozókhoz:

A világ, amelybe a gyermek beleszületik, tele van ismeretlen és nyugtalanító ingerekkel, és a diszharmónia, mely ennek következtében a gyermekben keletkezik, kizárólag az anya testi közelségével csökkenthető. Pszichológiai vizsgálatok bizonyítják, hogy a gyermek, akit csecsemőkorában sokat tartottak ölben, illetve mindig felvették, amikor kéredzkedett, hároméves korában nem csak kevesebbet igényli, hogy a szülő karjaiban legyen, de kreatívabb, ötletesebb kezdeményezőbb is társainál. Ennek az a magyarázata, hogy a kreativitás az értelmi képesség mellett egyfajta bátorság, önbizalom jelenlétét teszi szükségessé, és az ölben tartott gyerekek születésüktől azt tanulják, hogy a világ biztonságos hely, a környezet bármikor „megszólítható”, és onnan mindig megfelelő és megnyugtató válasz érkezik. A hordozókendő nagyszerű eszköz annak a célnak a biztosítására, hogy az anya és gyermeke testi kontaktusa minél tartósabban és minél kényelmesebben valósuljon meg. A baba akár fekve, akár a magzati helyzetet utánzó gömbölyű pózban, akár függőlegesen helyezkedik el a kendőben, mindig kényelemben és mindig biztonságban érzi magát. Az anya jön-megy, tevékenykedik, a baba pedig – akár anyja hasán, akár a csípőjén vagy a hátán – együtt mozog vele. A gyermek érzi anyja testének melegét, szervezetében pedig működésbe lépnek a szeretet-hormonok (az opiátok), melyeknek hatására elárasztja a nyugalom és a harmónia érzése. Nem sír, nem szorong, hanem éppen ellenkezőleg: növekvő önbizalommal és növekvő kíváncsisággal fordul a világ felé, melyben élnie adatott. A hordozókendő használatát tehát melegen ajánlom minden édesanyának, aki képes felülemelkedni a gyerekeknek sok kárt okozó évszázados előítéleteken!

Sorrend:
1 db termék
Nandu ÖKO Mei Tai babahordozóNandu ÖKO Mei Tai babahordozó
készleten
16 780 Ft 16 780 Ft/db
kosárba