Archívum

Komposztáljunk télen is

Komposztáljunk télen is
A komposztálás egész évben végezhető – igen, még télen is. Akad azonban néhány tudnivaló, ami nagyban segíti, hogy az elvégzett munka ne vesszen kárba, és eredménye felhasználható legyen tavasszal, a kerti munkák kezdetekor.

Gyertyaöntés méhviaszból

Gyertyaöntés méhviaszból
Méhviaszgyertyák öntésével bárki megpróbálkozhat. A sikerélményen felül tisztítja a levegőt, jó az illata, sőt ajándéknak is tökéletes.

Napenergiára állt át az egyik legnagyobb indiai reptér

Napenergiára állt át az egyik legnagyobb indiai reptér
Az indiai Kocsín repülőterén két éve elégelték meg a napi szinten is óriási áramszámlát. A probléma idén augusztusban oldódott meg, azóta a kocsíni a világ első olyan repülőtere, amit teljes egészében napenergiával működtetnek.

A globális túlfogyasztás napja

A globális túlfogyasztás napja
Idén augusztus 13-án volt a globális túlfogyasztás vagyis "túllövés" napja, ami azt jelenti, hogy másnaptól minden tevékenységünkkel a gyerekeink elől vesszük el a természeti erőforrásokat. Csak hogy erről a hitelről elfelejtettük megkérdezni őket.

Hawaii zöld sziget, zöld energia

Hawaii zöld sziget, zöld energia
2045-re teljes egészében zöld energiaforrásokból fedezné szükségleteit az USA 50. állama

Lekapcsolták a legrégebbi német atomerőművet

Lekapcsolták a legrégebbi német atomerőművet
Végleg lekapcsolták Németország legrégebbi működő atomreaktorát. A reaktor lekapcsolása annak az öt évvel ezelőtt hozott döntésnek felel meg, amely szerint 2022 végéig valamennyi németországi atomerőművet leállítják.

Szolártetők a New York-i iskolákban és a tananyagban

Szolártetők a New York-i iskolákban és a tananyagban
Egy New York-i iskola úgy döntött, hogy szeretné megadni a lehetőséget a gyerekek számára, hogy megismerjék a szolártetők működését és hasznát, közelebb kerüljenek a fenntartható gondolkodáshoz.

Élelmiszerhulladék-csökkentés: kreatív ötletek a nagyvilágból

Élelmiszerhulladék-csökkentés: kreatív ötletek a nagyvilágból
Az ENSZ Környezetvédelmi Programjának legutóbbi jelentése szerint az évente előállított élelmiszer egyharmada -  közel 1,3 billió tonna - végzi hulladékként. A problémát felismerve számos szervezet, cég és magánszemély küzd az élelmiszerhulladék csökkentéséért.

Természetes festékek

Természetes festékek
Itt a nyár, sokan – otthon, iskolában, óvodában - ilyenkor állnak neki az esedékes tisztasági festésnek. Érdemes odafigyelni arra, milyen terméket használunk, hisz nem mindegy, hogy vegyi anyagokkal szennyezett vagy azoktól mentes levegőben töltjük napjainkat a négy fal között.

Teherbiciklis központ nyílt Budapesten

Teherbiciklis központ nyílt Budapesten
A Cargonomia Budapest első teherbiciklis központja, ahol kipróbálhatsz és kibérelhetsz mindenféle kerékpáros szállítóeszközt. Sőt! Biozöldség-átvevő pontként is üzemel, és szövetkezeti biopékség kenyerét szállítja házhoz.

Méhgarázzsal menthetjük meg a méheket

Méhgarázzsal menthetjük meg a méheket
A termesztett kultúrfajok és a vadon élő növények jelentős része nem teremhet különböző méhfajok nélkül. Sajnálatos módon az élőhelyek átalakítása egyre inkább fenyegeti ezeket a beporzó rovarokat. De tehetünk ellene!

Japán teljesen áttér a napelemre

Japán teljesen áttér a napelemre
Japánban 2010-től a felére esett egy kilowattóra áram napelemmel történő előállításának költsége, csakúgy, mint Európában és az USA-ban. A napelemes forradalom a szemünk előtt zajlik...

A sokoldalú teafaolaj

A sokoldalú teafaolaj
A teafaolaj egyre nagyobb népszerűségnek örvend az egészségesebb, környezetkímélőbb életmód követőinek körében. Mostanában már nemcsak gyógyászati vagy szépészeti célokra alkalmazzák, de a modern háztartások takarító- és mosószereként is felfedezték.

Egy pékség, ahol a kenyérsütés favágással kezdődik

Egy pékség, ahol a kenyérsütés favágással kezdődik
Roppant nehéz manapság tisztességes ételhez jutni. Tisztességes kenyérhez meg gyakorlatilag lehetetlen. De szerencsére mostantól Pécsen erre is van megoldás.

Vegyen áramot a szomszédtól!

Vegyen áramot a szomszédtól!
Érdekes kísérletbe kezdett egy holland startup, amely lehetővé teszi, hogy akár a szomszédtól vásároljanak a felhasználók áramot, kizárva a körből a közműveket.

Lehetőség gazdának és vásárlónak

Lehetőség gazdának és vásárlónak
A fenntartható fogyasztás elmélete és gyakorlata egy kézből – ezt kínálja a Szatyorbolt. Egyesületük révén a tudást, praktikákat és közösséget, üzletükkel pedig a konkrét beszerzés lehetőségét segítik.
Népszerű címkék
adományozásállattartásállatvédelemallergiabababiodiverzitásbiogazdálkodáscitromsavcivil szervezetcsere-bereDIYecetegészségéghajlatváltozásekcémaelektronikai hulladékélelmiszerenergiahatékonyságenergiatakarékosságépítkezéserdőFair Tradefehérítésfilmajánlófogyasztói társadalomfolttisztításfolttisztító sófürdőszobafűtésgyerekhasználthatékonyságháztartáshelyi termékhőszigeteléshulladékcsökkentéshulladékmentesHumusz Szövetséghúsiparhúsvétillóolajirodairritációiskolakarácsonykáros összetevőkkerékpárkertkezdeményezésekkézműveskockázatos anyagokkomposztáláskonyhakönyvajánlókörnyezeti nevelésközlekedéslégszennyezésMagyar Madártani Egyesületmegosztáson alapuló gazdaságmegújuló energiamezőgazdaságminimalizmusminősítésmit tehetsz te?mosásmosható pelenkamosódiómosogatásmosószódaműanyagnapenergianátrium perkarbonátnatúrkozmetikumnövényvédelemnyaralásökofaluökológiai lábnyomöltözködésönellátásönkéntes egyszerűségönkéntességpálmaolajpályázatpapírPET palackpikkelysömörprogramajánlószalmabála-építészetszedd magadszelektív hulladékgyűjtésszennyvízszépségápolásszerves hulladékszódabikarbónatájfajtáktakarékostechnológiatermelőtermészetes gyógymódtermészetvédelemtévhittudatos vásárlásTudatos Vásárló KedvezménykártyaTudatos Vásárlók EgyesületeturizmusújrahasználatÚjrahasználatiKözpontújrahasznosításújrapapírvállalkozásvárosvegánvidékvízlábnyomvíztakarékosságzero wastezöld példaképzöldrefestészöldtető
Archívum

Tennél valamit a természetért?

Itt a remek alkalom! Önkéntest keres az Észt Természetvédelmi Alap, hogy - a nemzetközi táborozókkal közösen - "megújítsa" Észtország természeti szépségeit. Gyakorlati természetvédelem, más nemzetiségűekkel közösen, fél évig egy gyönyörű országban! Hazai közvetítő szervezet várja a jelentkezést.

Már két torony is elég egy kisvárosnyi áramhoz

Már két torony is elég egy kisvárosnyi áramhoz
Püspökladány, Abony, Mór vagy Kiskőrös teljes éves áramszükségletét biztosítani tudja az a két - heteken belül üzembe is álló - óriási szélturbina, amit először telepítenek szárazföldre. Mindezt Németországban.

Oszkározás: fenntarthatóbb és olcsóbb közlekedés

Oszkározás: fenntarthatóbb és olcsóbb közlekedés
Ünnepek idején sokak kelnek útra, hogy meglátogassák családjukat, barátaikat. A benzinárak, viteldíjak és közlekedési lehetőségek kombinációjából adódóan egy-egy ilyen látogatás jelentős anyagi terhet is róhat az utazókra. Akik - zöld - megoldást keresnek a problémára, idén kipróbálhatják a telekocsit!

Cinkegolyó alternatívák

Cinkegolyó alternatívák
A faggyú és mag keverékéből álló cinkegolyó etetőanyag-gombócok a nagyobb városokban gond nélkül beszerezhetők. De mit tegyünk, ha nem elérhető vagy éppen kifogytunk ebből a nélkülözhetetlen eleségből? A Magyar Madártani Egyesület tanácsai.