Archívum

Komposztáljunk télen is

Komposztáljunk télen is
A komposztálás egész évben végezhető – igen, még télen is. Akad azonban néhány tudnivaló, ami nagyban segíti, hogy az elvégzett munka ne vesszen kárba, és eredménye felhasználható legyen tavasszal, a kerti munkák kezdetekor.

Hiszünk abban, amit csinálunk

Hiszünk abban, amit csinálunk
A Tudatos Vásárló internetes magazin nemrégiben interjút készített Zelenák Adriánnal, a Zöldbolt tulajdonosával. A cikket elolvasva az érdeklődők képet kaphatnak boltunk indításának személyes motivációjáról, üzletfilozófiánkról és a mögötte húzódó szemléletmódról.

A globális túlfogyasztás napja

A globális túlfogyasztás napja
Idén augusztus 13-án volt a globális túlfogyasztás vagyis "túllövés" napja, ami azt jelenti, hogy másnaptól minden tevékenységünkkel a gyerekeink elől vesszük el a természeti erőforrásokat. Csak hogy erről a hitelről elfelejtettük megkérdezni őket.

Szolártetők a New York-i iskolákban és a tananyagban

Szolártetők a New York-i iskolákban és a tananyagban
Egy New York-i iskola úgy döntött, hogy szeretné megadni a lehetőséget a gyerekek számára, hogy megismerjék a szolártetők működését és hasznát, közelebb kerüljenek a fenntartható gondolkodáshoz.

Élelmiszerhulladék-csökkentés: kreatív ötletek a nagyvilágból

Élelmiszerhulladék-csökkentés: kreatív ötletek a nagyvilágból
Az ENSZ Környezetvédelmi Programjának legutóbbi jelentése szerint az évente előállított élelmiszer egyharmada -  közel 1,3 billió tonna - végzi hulladékként. A problémát felismerve számos szervezet, cég és magánszemély küzd az élelmiszerhulladék csökkentéséért.
Népszerű címkék
adományozásállattartásállatvédelemallergiabababiodiverzitásbiogazdálkodáscitromsavcivil szervezetcsere-bereDIYecetegészségéghajlatváltozásekcémaelektronikai hulladékélelmiszerenergiahatékonyságenergiatakarékosságépítkezéserdőFair Tradefehérítésfilmajánlófogyasztói társadalomfolttisztításfolttisztító sófürdőszobafűtésgyerekhasználthatékonyságháztartáshelyi termékhőszigeteléshulladékcsökkentéshulladékmentesHumusz Szövetséghúsiparhúsvétillóolajirodairritációiskolakarácsonykáros összetevőkkerékpárkertkezdeményezésekkézműveskockázatos anyagokkomposztáláskonyhakönyvajánlókörnyezeti nevelésközlekedéslégszennyezésMagyar Madártani Egyesületmegosztáson alapuló gazdaságmegújuló energiamezőgazdaságminimalizmusminősítésmit tehetsz te?mosásmosható pelenkamosódiómosogatásmosószódaműanyagnapenergianátrium perkarbonátnatúrkozmetikumnövényvédelemnyaralásökofaluökológiai lábnyomöltözködésönellátásönkéntes egyszerűségönkéntességpálmaolajpályázatpapírPET palackpikkelysömörprogramajánlószalmabála-építészetszedd magadszelektív hulladékgyűjtésszennyvízszépségápolásszerves hulladékszódabikarbónatájfajtáktakarékostechnológiatermelőtermészetes gyógymódtermészetvédelemtévhittudatos vásárlásTudatos Vásárló KedvezménykártyaTudatos Vásárlók EgyesületeturizmusújrahasználatÚjrahasználatiKözpontújrahasznosításújrapapírvállalkozásvárosvegánvidékvízlábnyomvíztakarékosságzero wastezöld példaképzöldrefestészöldtető
Archívum

Természetes festékek

Természetes festékek
Itt a nyár, sokan – otthon, iskolában, óvodában - ilyenkor állnak neki az esedékes tisztasági festésnek. Érdemes odafigyelni arra, milyen terméket használunk, hisz nem mindegy, hogy vegyi anyagokkal szennyezett vagy azoktól mentes levegőben töltjük napjainkat a négy fal között.

Mit tehetünk a fecskék védelmében?

Mit tehetünk a fecskék védelmében?
Hazánkban évtizedek óta csökken a füsti, molnár- és partifecskék száma. Bár a veszélyforrásokat leginkább nemzetközi szintű összefogással lehet befolyásolni, mi magunk is hozzájárulhatunk a fecskefajok megóvásához. Mit tehetünk értük házunk táján?

Nyári táborok - természet, környezet, ember

Idén is sokfelé szerveződik tartalmas tábori foglalkozás gyerekek számára. A természet-környezet-ember kapcsolódásának és "kölcsönhatásának" megismertetését célul kitűző programok izgalmas kalandot és a megszokottól eltérő, hasznos időtöltést kínálnak kicsiknek, nagyoknak. A Zöldbolt ajánlója.

Norvégminta Fesztivál

A Norvég Civil Támogatási Alap szervezésében megvalósuló fesztivál az alap támogatásával működő civil szervezetek programjaiba enged betekintést. Ha kíváncsi vagy, hogy a hazai non-profit szervezetek hogyan segítik a társadalmat különféle témák felvállalásával, gyere el Te is!