Archívum

Elkezdődött a madáretetési szezon

Elkezdődött a madáretetési szezon
Bár a téli madáretetésnek nincs hivatalos vagy éppen konkrét dátumhoz kötött kezdete, Magyarországon az énekesmadarak etetése hagyományosan az állandósuló éjszakai mínuszokkal kezdődik. A Magyar Madártani Egyesület tanácsai segíthetnek bennünket.

Megéri közösségi naperőműbe fektetni

Megéri közösségi naperőműbe fektetni
Úttörő módon, a lakosság „tőkerészesedésével” kezdte meg működését Ausztria Karintia tartományában két naperőmű. Bécsben már több közösségi naperőmű üzemel. Lemaradásunk csak nő a sógorokhoz képest.

Madárbarát kert ősszel

Madárbarát kert ősszel
Ki ne szeretne reggel madárfüttyre ébredni? Ezért azonban még a kertes házakban élőknek is tenniük kell, a kis szárnyasok maguktól ugyanis nehezen telepszenek meg egy városi kertben. Itt az őszi ültetés szezonja, alakítsunk ki madárbarát kertet!

Őszinte beszéd: Brüsszeli iroda helyett kétkezi újrahasznosítás

Őszinte beszéd: Brüsszeli iroda helyett kétkezi újrahasznosítás
"Sacival még jó pár évvel ezelőtt találkoztunk, ha jól emlékszem Gömörszőlősön. Akkor még a Gyulai Iván által alapított CEEweb csapatát erősítette. Tudása és látásmódja már akkor lenyűgözött, nem is lepődtem meg később, amikor megtudtam, hogy Brüsszelben dolgozik a Környezetvédelmi Bizottságban."

Felelős turizmus

Felelős turizmus
A felelős turizmus célja, hogy a lehető legkisebb hatást gyakorolja a felkeresett vidék környezetére és kultúrájára. A felelős turista nemcsak a turizmussal járó káros hatásokat igyekszik csökkenteni, de fogyasztásának tudatosságával előmozdítja a helyi emberek és vállalalkozások jólétét is.

Környezettudatos építőanyagok: vissza a vályoghoz

Környezettudatos építőanyagok: vissza a vályoghoz
Újra előkerül a vályogtégla és a vályogszigetelés egy nyugat-magyarországi üzem tevékenysége nyomán. Eddig is voltak hívei a hagyományos anyagokból való építkezésnek, de megvalósítóinak száma még mindig elenyésző az alapanyagok beszerzési nehézségei és magas ára miatt.
Népszerű címkék
adományozásállattartásállatvédelemallergiabababiodiverzitásbiogazdálkodáscitromsavcivil szervezetcsere-bereDIYecetegészségéghajlatváltozásekcémaelektronikai hulladékélelmiszerenergiahatékonyságenergiatakarékosságépítkezéserdőFair Tradefehérítésfilmajánlófogyasztói társadalomfolttisztításfolttisztító sófürdőszobafűtésgyerekhasználthatékonyságháztartáshelyi termékhőszigeteléshulladékcsökkentéshulladékmentesHumusz Szövetséghúsiparhúsvétillóolajirodairritációiskolakarácsonykáros összetevőkkerékpárkertkezdeményezésekkézműveskockázatos anyagokkomposztáláskonyhakönyvajánlókörnyezeti nevelésközlekedéslégszennyezésMagyar Madártani Egyesületmegosztáson alapuló gazdaságmegújuló energiamezőgazdaságminimalizmusminősítésmit tehetsz te?mosásmosható pelenkamosódiómosogatásmosószódaműanyagnapenergianátrium perkarbonátnatúrkozmetikumnövényvédelemnyaralásökofaluökológiai lábnyomöltözködésönellátásönkéntes egyszerűségönkéntességpálmaolajpályázatpapírPET palackpikkelysömörprogramajánlószalmabála-építészetszedd magadszelektív hulladékgyűjtésszennyvízszépségápolásszerves hulladékszódabikarbónatájfajtáktakarékostechnológiatermelőtermészetes gyógymódtermészetvédelemtévhittudatos vásárlásTudatos Vásárló KedvezménykártyaTudatos Vásárlók EgyesületeturizmusújrahasználatÚjrahasználatiKözpontújrahasznosításújrapapírvállalkozásvárosvegánvidékvízlábnyomvíztakarékosságzero wastezöld példaképzöldrefestészöldtető
Archívum

Ruha cserebere a Grundon

Nyári ruha csereberét szervez a Háziszertár csapata. Az ingyenes program során megújíthatod ruhatárad és krémdezodort, színes-illatos-ápoló fürdőgolyót is készíthetnek a résztvevők. Ne vásárolj, cserélj! Ne dobd ki, add tovább!

Tapasztalatok a permakultúráról - előadás a Zöldboltban

Baji Béla, a nagy sikerű Permakultúra és önellátó biogazdálkodás című könyv szerzője előadást tart a budapesti Zöldboltban a mű második, bővített és átdolgozott kiadásának alkalmából.

Se méhek, se gyümölcs

Se méhek, se gyümölcs
A méhpopulációk csökkenése és ennek várható következményei egyre nagyobb nyilvánosságot kapnak az utóbbi időben. A problémára kívánt rávilágítani egy amerikai élelmiszer üzletlánc is, valóban ötletes akcióval.

6. Zöld Nyári Egyetem

Sejted, hogy nincs minden rendben mai világunkkal? Látod, hogy felelősen és fenntarthatóan kellene bánnunk egymással, a környezetünkkel és az erőforrásokkal, mégsem ezt tesszük? Tudod, hogy lehetne máshogy is csinálni? Gyere július 18-21. között a Zöld Nyári Egyetemre, és segíts megtalálni az utat!