Archívum

"Zöld" képzések pedagógusoknak

A környezet- és természetvédelem iránt elkötelezett pedagógusok vagy leendő pedagógusok számára jövő év elején két INGYENES képzési lehetőség is kínálkozik. A "zöld" kurzusok jelentkezési határideje 2014. január. A lehetőség nyitott, éljünk vele!

Kerékpártárolók épülnek Budapest főpályaudvarain

Kerékpártárolók épülnek Budapest főpályaudvarain
Budapest is csatlakozik azokhoz a városokhoz, melyek számára fontos szempont, hogy a vasúton közlekedők kombináhassák utazásukat a kerékpározással. A főpályaudvarokon nemsokára átadásra kerülnek a kétkerekűek számára kialakított "parkolóhelyek".

Hűtés és mélyhűtés télen

Hűtés és mélyhűtés télen
Ha a fagyok idején a fűtésszámlán nem is mindig sikerül spórolni, legalább az árammal igyekezzünk takarékoskodni. Ehhez gyűjtöttek össze a Kislábnyom hírlevélben olyan jó példákat, melyeket érdemes kipróbálni. Tippek és ötletek hűtéshez, mélyhűtéshez - kevesebb áramfogyasztással.

Beszélgetés a közösségi mezőgazdálkodás magyar példáiról

A közösségi mezőgazdálkodás mára ismert fogalom lett. A Tudatos Vásárlók Egyesülete olyan magyar kezdeményezésekkel szeretné megismertetni az érdeklődőket, melyek követendő példát nyújthatnak. A december 13-i, ingyenes programra minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Az ön városában is dugó van? Vesse be a tehertricikliket!

Az ön városában is dugó van? Vesse be a tehertricikliket!
Hét kilométernél rövidebb távon a legfeljebb 200 kg tömegű árukat teherhordó két- vagy háromkerekű kerékpáron volna érdemes fuvarozni, ezzel csökkenthető a kisebb haszongépjárművek (furgonok, gépkocsik) okozta szennyezés. A városi áruszállítás 51 százalékát simán vihetnénk biciklivel.

Elkezdődött a madáretetési szezon

Elkezdődött a madáretetési szezon
Bár a téli madáretetésnek nincs hivatalos vagy éppen konkrét dátumhoz kötött kezdete, Magyarországon az énekesmadarak etetése hagyományosan az állandósuló éjszakai mínuszokkal kezdődik. A Magyar Madártani Egyesület tanácsai segíthetnek bennünket.

Cserebere börzék Budapesten

Két helyszín is várja a következő hetekben azokat, akik felesleges holmijuktól nem a kuka segítségével, hanem cserebere börze révén szeretnének megválni. Aki még nem próbálta, itt a nagyszerű lehetőség! Minden börzén kincsekre bukkanhatunk! S talán karácsonyi ajándékokra is...

Vegyszerek a női higiéniai termékekben – rákkeltő tampon?

Vegyszerek a női higiéniai termékekben – rákkeltő tampon?
Egy friss egyesült államokbeli felmérésből kiderült, hogy elterjedt női egészségügyi és higiéniai termékekben veszélyes, így rákkeltő, hormonrendszert károsító és a szaporodási képességeket károsító anyagok találhatóak.

Nulla Hulladék Hét 2013

A Humusz Szövetség idén is megrendezi Nulla Hulladék Hét programsorozatot, melynek a Humusz Ház ad otthont november 18. és 22. között. Gyere és gyűjts ötleteket vagy vegyél részt a hulladékcsökkentést célzó programokban!

Százezer forintot folyatunk el évente

Százezer forintot folyatunk el évente
Mennyi vizet pazarol el egy magyar háztartás, és mennyit takaríthat meg? Mennyit fizetünk azért, mert ivóvízzel öblítjük a vécét? Víztakarékosság a filléres megoldásoktól a több tízezer forintos beruházásig.

Rohamosan terjed a közösségi közlekedés

Rohamosan terjed a közösségi közlekedés
Az Oszkár telekocsi rendszer naponta mintegy kétszázezer kilométernyi kibocsátást tesz zöldebbé. Használatával megszüntethető az a környezetszennyező gyakorlat, hogy végtelen dugókban kocsijukban egyedül ülő sofőrökkel vannak tele az utak.

A szupermarketek - avagy a narancslé útja Brazíliából

A szupermarketek - avagy a narancslé útja Brazíliából
Az elmúlt évtizedekben a szupermarketek élelmiszerpiaci részesedése egyre nőtt; mára kulcsszerepük van a fogyasztói igények alakításában. Vezető piaci helyzetük révén nagyban befolyásolják, hogy beszállítóik hogyan, milyen élelmiszereket termesztenek; hogyan dolgozzák fel, s csomagolják azokat.

Működési és beruházási támogatás zöldség- és gyümölcstermelői csoportok részére

A zöldség- és gyümölcstermelői csoportok létrejöttének ösztönzése, adminisztratív működésük elősegítése érdekében működési illetve beruházási támogatás vehető igénybe.

Képzés - Szalmabála építészet

Kis energiaigény a fűtésre, hűtésre, természetes építőanyag, minimális környezetterhelés, maximális kreativitás... ez a szalmabála építészet. A 2013. novemberében zajló képzésen az érdeklődők elsajátíthatják a technológia alapjait. Most kedvezményes lehetőségekkel!

Őszi csereberék

Ha megunt, felesleges tárgyaid vannak, ne dobd a kukába! Gyűjtsd össze mind, s vidd el valamelyik cserebere rendezvényre! Így a környezetet is óvod - hisz nem növeled a hulladékhegyeket - s a börzéken számodra hasznos holmikra is bukkanhatsz! Ne vásárolj, inkább cserélj!

Gyümölcsszüret a megapoliszban

Gyümölcsszüret a megapoliszban
Egyre szaporodnak az olyan nagyvárosi kezdeményezések, ahol helyi lakók gazdátlan vagy közterületen álló gyümölcsfákat szüretelnek le, és osztják szét rászorulók között, vagy saját használatra feldolgozzák. Az eredmény: friss gyümölcs, kevés környezetterhelés, erősödő helyi közösség.

Ne égessük! A diólevél is komposztálható...

Ne égessük! A diólevél is komposztálható...
Minden ősszel visszatérő téma, hogy vajon mit is csináljunk a diófáról lehulló lombbal? A kerttulajdonosok többsége a légszennyező égetést választja, pedig a diólevél is bátran komposztálható!

Nemzetközi babahordozó hét a Zöldboltban is!

Tudj meg többet a babahordozásról - Babahordozó hét a Zöldboltban is! Előadás, kötetlen beszélgetés és babahordozási tanácsadás a Magyarindával!
Népszerű címkék
adományozásállattartásállatvédelemallergiabababiodiverzitásbiogazdálkodáscitromsavcivil szervezetcsere-bereDIYecetegészségéghajlatváltozásekcémaelektronikai hulladékélelmiszerenergiahatékonyságenergiatakarékosságépítkezéserdőFair Tradefehérítésfilmajánlófogyasztói társadalomfolttisztításfolttisztító sófürdőszobafűtésgyerekhasználthatékonyságháztartáshelyi termékhőszigeteléshulladékcsökkentéshulladékmentesHumusz Szövetséghúsiparhúsvétillóolajirodairritációiskolakarácsonykáros összetevőkkerékpárkertkezdeményezésekkézműveskockázatos anyagokkomposztáláskonyhakönyvajánlókörnyezeti nevelésközlekedéslégszennyezésMagyar Madártani Egyesületmegosztáson alapuló gazdaságmegújuló energiamezőgazdaságminimalizmusminősítésmit tehetsz te?mosásmosható pelenkamosódiómosogatásmosószódaműanyagnapenergianátrium perkarbonátnatúrkozmetikumnövényvédelemnyaralásökofaluökológiai lábnyomöltözködésönellátásönkéntes egyszerűségönkéntességpálmaolajpályázatpapírPET palackpikkelysömörprogramajánlószalmabála-építészetszedd magadszelektív hulladékgyűjtésszennyvízszépségápolásszerves hulladékszódabikarbónatájfajtáktakarékostechnológiatermelőtermészetes gyógymódtermészetvédelemtévhittudatos vásárlásTudatos Vásárló KedvezménykártyaTudatos Vásárlók EgyesületeturizmusújrahasználatÚjrahasználatiKözpontújrahasznosításújrapapírvállalkozásvárosvegánvidékvízlábnyomvíztakarékosságzero wastezöld példaképzöldrefestészöldtető
Archívum

Megéri közösségi naperőműbe fektetni

Megéri közösségi naperőműbe fektetni
Úttörő módon, a lakosság „tőkerészesedésével” kezdte meg működését Ausztria Karintia tartományában két naperőmű. Bécsben már több közösségi naperőmű üzemel. Lemaradásunk csak nő a sógorokhoz képest.

Öko Építés-Felújítás Konferencia

A konferencia célja, hogy terjessze az ökoépítészet fontosságát mind a szakmában, mind a laikus építtetők körében. A résztvevőket 2013. október 15-én számos érdekes előadás várja.

Madárbarát kert ősszel

Madárbarát kert ősszel
Ki ne szeretne reggel madárfüttyre ébredni? Ezért azonban még a kertes házakban élőknek is tenniük kell, a kis szárnyasok maguktól ugyanis nehezen telepszenek meg egy városi kertben. Itt az őszi ültetés szezonja, alakítsunk ki madárbarát kertet!

Szakmai műhelymunka a közösségi mezőgazdálkodás érintettjeinek

A Tudatos Vásárlók Egyesülete idén ősszel újra lehetőséget kapott egy fórum megszervezésére azoknak a gazdálkodóknak és közösségszervezőknek, akik a közösség által támogatott mezőgazdálkodással foglalkoznak. Az ingyenes műhelymunkára jelentkezőket várnak!