Magazin

Beszélgetés az éghajlatváltozásról

A Humusz Szövetség lakossági előadássorozatában ezúttal az éghajlatváltozásról esik szó. Az érdeklődő laikusok számára is közérthető formában tart előadást - és utána kötetlen beszélgetést - Mika János éghajlatkutató, egyetemi tanár, az MTA doktora. Vajon tehetünk-e bármit az éghajlatváltozás ellen?

Az előadás címe: Éghajlatváltozás - lehet közünk hozzá?

Helyszíne: Humusz Ház, 1111 Budapest, Saru u. 11.

Időpontja: 2016.06.08. (szerda) 18.00 órától

A rendezvény a Humusz Szövetség "Zöld kalandozások" című programsorozatának részeként valósul meg. Az előadássorozat célja, hogy a lakosság több információhoz jusson a legkülönfélébb környezetvédelmi, fenntarthatósági témákkal kapcsolatban.

A mostani előadás négy érdekfeszítő kérdéskört jár körbe:

  • Valóban változik az éghajlat? Biztos, hogy az ember okozza?
  • Lehet ebből globális katasztrófa? Ha igen, mennyi időnk van még rá, hogy megelőzzük?
  • Mit kell tennünk, és elsősorban kinek? Párizsi Megállapodás: siker vagy kudarc?
  • Van-e kapcsolat a klímaváltozás és a menekült-áradat között?

 

 

Az előadó, Mika János bemutatkozása:

"Mint meteorológus „a levegőből élek”. Budapesten az ELTE-n diplomáztam, majd az OMSz-nál töltött évtizedek után, nyolcadik éve az egri Eszterházy Károly Főiskolán (a következő Medárd napon már Egyetemen) vagyok egyetemi tanár. A hallgatónknak nemcsak az éghajlat és a kapcsolódó tudományok tényszerűségeit tanítom, de ezen keresztül igyekszem azt is megmutatni, hogy mi a teendőnk mindezzel kapcsolatban.

Első tanulmányom 1980-ban született, már az is az éghajlat változásáról. Akkor még csak feltételezés volt, hogy képesek vagyunk a légkört úgy és annyira elszennyezni, hogy ettől Bolygónk éghajlata is megváltozzon. Mára a Párizsi Megállapodás erre a politika pecsétjét is ráütötte, noha ettől még nem vált egyértelművé, hogy mit kell tennünk azért, hogy teljesüljön az „Elkerülni a kezelhetetlent, kezelni az elkerülhetetlent!” bölcs kettős parancsa."

Kapcsolódó cikkek
A globális túlfogyasztás napja

A globális túlfogyasztás napja

Idén augusztus 13-án volt a globális túlfogyasztás vagyis "túllövés" napja, ami azt jelenti, hogy másnaptól minden tevékenységünkkel a gyerekeink elől vesszük el a természeti erőforrásokat. Csak hogy erről a hitelről elfelejtettük megkérdezni őket.

KlímaSztár 2015 - Felhívás

A KlímaSztár 2015 programban a legjobb helyi – önkormányzatok közreműködésével megvalósított – klímavédelmi projekteket, tevékenységeket díjazzák. A verseny további célja bemutatni a hazai jó példákat. A jelentkezéseket március 31-ig várják!
Iskolák az éghajlat védelméért!

Iskolák az éghajlat védelméért!

Hazai civil szervezetek új kiadványa egyszerű, de hatékony megoldásokat kínál iskolai éghajlatvédelmi programok készítéséhez. A gyakorlatban is könnyen kivitelezhető ötletek megvalósítói fontos és hasznos lépéseket tehetnek a helyi klímavédelem, s egyben a környezeti szemléletformálás érdekében.
Klímabarát és felelős élelmiszerfogyasztás

Klímabarát és felelős élelmiszerfogyasztás

Hogyan zöldíthejük étkezési szokásainkat? Mi köze az élelmiszernek a környezetvédelemhez? Hogyan tarhatjuk szem előtt az energiatudatosságot és a társadalmilag felelős hozzáállást az asztalnál is? Ötletek és tanácsok a GreenDependent Egyesülettől.

KlímaSztár 2013 - verseny zöldülő önkormányzatoknak

A Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség újra KlímaSztár versenyt hirdet, ezzel is hangsúlyozva a helyi szintű tevékenységek fontosságát. Várják a legjobb – önkormányzatok közreműködésével – megvalósított helyi  projekteket, hogy bemutathassák a hazai jó példákat.
ÉGHAJLATVÁLTOZÁS a világban és Magyarországon

ÉGHAJLATVÁLTOZÁS a világban és Magyarországon

"Az éghajlatváltozás a legsúlyosabb probléma, amivel napjainkban szembe kell néznünk - még a terrorizmusnál is komolyabb fenyegetést jelent." (David A. King, a brit kormány tudományos fõtanácsadója) Szerzõ: Takács-Sánta András (szerk.) Kiadja: Alinea Kiadó és Védegylet (2005)
Kapcsolódó termékek
- 19Takács-Sánta András: Éghajlatváltozás a világban és MagyarországonTakács-Sánta András: Éghajlatváltozás a világban és Magyarországon
készleten
1 600 Ft1 295 Ft 1 295 Ft/db
kosárba
- 38Al Gore: Kellemetlen igazságAl Gore: Kellemetlen igazság
készleten
4 830 Ft2 990 Ft 2 990 Ft/db
kosárba
Mérd Magad! - oktatási segédanyag az éghajlatváltozásrólMérd Magad! - oktatási segédanyag az éghajlatváltozásról
készleten
4 390 Ft 4 390 Ft/db
kosárba