Magazin

Bringás reggeli az egész országban

Szeptember 20-án a Magyar Kerékpárosklub helyi szervezeteivel és partnereivel az ország több mint 40 pontján várja bringás reggelivel vagy uzsonnával a kerekezőket.

Egyre többen választják ezt az egyszerű, gyors, környezetkímélő közlekedési eszközt munkába, iskolába, egyetemre menet. A Magyar Kerékpárosklub idén is szeretné megvendégelni a kerekezőket. A civil szervezet önkénteseivel, területi szervezeteivel és partnereivel közösen az egész országban reggelivel és néhol uzsonnával várja a biciklivel közlekedőket 2018. szeptember 20-án, az Európai Mobilitási héten. 

A jó hangulatú "Bringás reggeli" évek óta visszatérő esemény, melyet egyre nagyobb számban látogatnak meg a városi kerékpárosok. Ezúttal is több mint 10.000 bringásnak kínálnak reggelit vagy uzsonnát a szervezők. 

A résztvevőkre - bárhol is csatlakoznak az eseményhez - jó hangulat és kétkeréken közlekedők társasága vár! Ráadásul több reggeliztető ponton bringás gyorsszervíz is elérhető lesz. A helyszíneken lehetőség lesz arra is, hogy az érdeklődők csatlakozzanak a klub helyi szervezeteihez, feliratkozzanak a civil szervezet levelezőlistáira, hírlevelére.

 

 

Egyes helyszíneken gyorsszervízzel várják a kerékpárosokat

 

 

Idén, akárcsak a korábbi években, a szervezők folyamatosan frissítik a helyszínek listáját, így az érdeklődők előre feltérképezhetik, melyik találkozási pont érhető el a leghamarabb, illetve melyik esik útba.

A kínált ételek és italok helyszínenként eltérőek lesznek és a készlet erejéig tartanak. Sok helyen pékáruval, üdítővel is megkínáljék az érkezőket, de akad, ahol kávé vagy tea is lesz.

Az eseményt és a folyamatosan frissülő híreket, információkat a Facebookon  illetve a Magyar Kerékpárosklub honlapján lehet figyelemmel követni. 

A pontos helyszínekért látogass el az esemény Facebook oldalára vagy a klub honlapjára

További reggeliztető pontok jelentkezését is várják a rendezveny@kerekparosklub.hu címen. 

Kapcsolódó cikkek
Zacskómentes Nap Verőcén

Zacskómentes Nap Verőcén

Te is csatlakoznál egy ilyen kezdeményezéshez?
Miért kerékpár? Érvek a bringázás mellett

Miért kerékpár? Érvek a bringázás mellett

Több is akad. Számodra melyik a legfőbb motiváló tényező?
Új szemléletű városi kerékpározást segítő térkép

Új szemléletű városi kerékpározást segítő térkép

Próbáld ki Te is az új fővárosi bringás térképet! Magyar és angol nyelven, on-line és nyomtatott formában is elérhető!
Bringázz a munkába, indítsd jól a napod!

Bringázz a munkába, indítsd jól a napod!

Bringázz és nyerj! Vegyél részt Magyarország legnagyobb kerékpáros kampányában! Alkoss csapatokat, és nyerj a tombolán vagy a csapatsorsolásokon!
Ne zacskózz, zsákolj!

Ne zacskózz, zsákolj!

Nap nap után világszerte óriási mennyiségű nylonzacskót használunk el, s küldünk a szemétbe. Ha Te is csökkentenéd ezt a fajta műanyag hulladékot (is), jó szolgálatot tehetnek a Zöldbolt kínálatában is beszerezhető, vidám The Sorting Bags vászonzsákocskák! Interjú a készítővel.
Már tekerhető a Pilis Bike erdei kerékpáros úthálózat

Már tekerhető a Pilis Bike erdei kerékpáros úthálózat

A Pilisi Parkerdő Zrt. kerékpár-turisztikai fejlesztésének köszönhetően immár - 9 „Parkolj és bringázz!” (P+B) ponttal és 28 kijelölt biciklitúrával - egy csaknem 600 kilométernyi ajánlott erdei kerékpáros útvonal áll a kirándulni vágyók rendelkezésére.
Egy hónap autók nélkül

Egy hónap autók nélkül

Mi történik, ha egy városrész úgy dönt, hogy egy teljes hónapra autómentes lesz? Mindenkinek tetszik, és a világ sem dől össze.
Elindult a Bubi, az első budapesti közbringarendszer

Elindult a Bubi, az első budapesti közbringarendszer

Budapest új közösségi közlekedési lehetőségeként szeptember 8-án elindult a fővárosi közbringarendszer, a MOL Bubi. Jegyet venni a főbb gyűjtőállomások érintőképernyős felületein és a MOL Bubi weboldalán lehet, míg bérletet a BKK ügyfélközpontjaiban.
Elképesztő biciklishidat építettek Koppenhágában

Elképesztő biciklishidat építettek Koppenhágában

Koppenhágában, a kikötő felett egy emelet magasan futó, kétsávos biciklishidat adtak át a közelmúltban. A látványos és szívgyönyörködtető építmény tökéletes példája, a Jan Gehl világhírű városépítész vezette emberközpontú várostervezésének.
Ahol 1898 óta tilos az autózás

Ahol 1898 óta tilos az autózás

Más amerikaiaknál fittebbek és gazdagabbak a michigani Mackinac lakói - így foglalta össze tapasztalait egy riporter, aki valóságos időutazásnak írta le a látottakat. Mackinacban mindenki kerékpárral közlekedik.
Gazdaságélénkítő hatása van a kerékpározásnak

Gazdaságélénkítő hatása van a kerékpározásnak

Míg sok kiskereskedő még mindig abban a hiszemben él, hogy az autósok jelentik a legfőbb vásárlóerőt, egyre több tanulmány jelenik meg arról, hogy a kerékpárosok jóval többet költenek, mint az autóval érkező kuncsaftok.
Kapcsolódó termékek
"Vega 1” kerékpáros kulcstartó újrahasznosított kerékpárláncból"Vega 1” kerékpáros kulcstartó újrahasznosított kerékpárláncból
készleten
490 Ft 490 Ft/db
kosárba
"Simple" öv újrahasznosított bicikligumiból - 40 mm / 1. csat"Simple" öv újrahasznosított bicikligumiból - 40 mm / 1. csat
készleten
5 990 Ft 5 990 Ft/db
kosárba