Magazin

Csomagolásmentes boltban jártunk

A Tudatos Vásárló on-line magazin utána járt, milyen és hogyan működik egy budapesti csomagolásmentes bolt. Tapasztalataik remélhetőleg ösztönzőleg hatnak a környezetkímélőbb alternatívákat kereső vásárlókra.

2018 elején Budapestre költözött a piliscsabai csomagolásmentes Ligeti bolt. Ha itt vásárolunk, nem érezzük utána, hogy csak a kevésbé rosszat választottuk, ugyanis itt valóban nem keletkezik csomagolási hulladék, és a termékek nagy része nem több ezer kilómétert utazik idáig.

Szubjektív tesztünkben a 13. kerületben, a Kresz Géza utcában lévő csomagolásmentes boltot vizsgáltuk - írja a Tudatos Vásárló Magazin.

A boltban csak kimérős termékek kaphatók, ezért vásárlás előtt valóban "készülni" kell. Mi is vittünk magunkkal műanyag dobozt, vászonszatyrot magoknak és üveget olajnak.

 

 

Egyre többen visznek a vásárláshoz többször használatos csomagolószközt 

 

Sipos Melinda, a bolt vezetője elmondta, hogy a termékek nagy részét hazai termelőktől szerzik be. Habár még nincs kiírva, hogy mi honnan érkezett, de a boltban minden kérdésünkre készségesen válaszolnak. Megtudtuk, hogy az aszalt meggy például Velencéről érkezik a Borka gyümölcsöktől, a rizs Békés megyéből.

A termékek nagy kiszerelésben érkeznek a boltba, a csomagolást újrahasznosítják, a fogyasztó felé viszont nem keletkezik hulladék.

Mielőtt a kritikusok bedobnák az egyik legfontosabb ütőkártyát, az árat, íme egy kis matek.

Megnéztük, hogy az általunk vásárolt termékek milyen árban kaphatók a Tesco webáruházában. Az eredmény minimum érdekes: a csomagolásmentes bolt termékeinek ára a középkategóriás szupermarket árakkal vetekszik, de van olyan is, amit itt olcsóbban meg tudunk venni, mint a szupermarketben.

  • penne - szupermarket: 300-1150 Ft/kg - csomagolásmentes bolt: 675 Ft/kg s
  • zarvacska tészta - szupermarket: 300-800 Ft/kg - csomagolásmentes bolt: 605 Ft/kg
  • csicseriborsó - szupermarket: 860 Ft/kg - csomagolásmentes bolt: 1070Ft/kg
  • salátabab - szupermarket: 1500 Ft/kg - csomagolásmentes bolt: 940Ft/kg
  • aszalt meggy - szupermarket: 4.850 Ft/kg - csomagolásmentes bolt: 4.950 Ft/kg
  • étcsokis aszalt meggy - szupermarket: 6.250 Ft/kg - csomagolásmentes bolt: 5.90 0Ft/kg

 

A minőségbeli különbséget ezúttal nem tudtuk tesztelni. Viszont itt ráadásnak megkapjuk azt az élményt, amikor nem kell magyarázkodni, hogy nem kérünk szatyrot, hanem kifejezetten elvárás, hogy a saját dobozunkba, szatyrunkba  pakoljuk az árut. Mindezt úgy, hogy nem érezzük magunkat ufónak, hiszen a többi vásárló is mellettünk csörög-zörög a saját dobozával, szatyrával.

Ezt csak tovább tetőzi, hogy amikor otthon kipakoljuk a bevásárolt cuccokat, nem telik meg egyből még a szelektív kuka sem. Mivel itt főleg tartós élelmiszert tudunk beszerezni, nem gond, ha távolabb lakunk, hiszen havonta egyszer egy nagybevásárlásért mindenképp megéri ide kiruccanni.

További képekért ugrás az eredeti cikkre

Kapcsolódó cikkek
„Amikor először mentem oda a henteshez egy csatos üveggel, hogy abba kérem a húst...”

„Amikor először mentem oda a henteshez egy csatos üveggel, hogy abba kérem a húst...”

Bea Johnson gondolatai a hulladékmentes háztartásról.
Nem tilos saját dobozba kérni az ebédet vagy a kávét!

Nem tilos saját dobozba kérni az ebédet vagy a kávét!

Időnként szárnyra kap a városi legenda, miszerint tilos saját dobozba, pohárba kérni ételt, italt kifőzdékben, kávézókban. A Tudatosvasarlo.hu cikkében utána járt a szabályzásnak.
Brüsszelben fizetnek azért, ha van saját ételhordód

Brüsszelben fizetnek azért, ha van saját ételhordód

Te viszel magaddal saját dobozt, ha kifőzdében veszel ételt? Ez is a hulladékcsökkentés egyik módja!
Hulladékmentes piaci túlélőszett

Hulladékmentes piaci túlélőszett

Ha azzal a szándékkal indultál el a piacra, hogy egyetlen eldobhatós műanyagzacskót, -dobozt és -fóliát sem szeretnél hazavinni, akkor jól jöhet néhány alapkellék. Ebben a cikkben összegyűjtöttük nektek, mi minden segíthet a kihívásban!
Műanyagok nélkül egy hónapig – neked is menne?

Műanyagok nélkül egy hónapig – neked is menne?

Szerinted is probléma, hogy mennyi szemetet termelünk? Hallottál a tengerekben úszó szemétszigetekről? Úgy véled, hogy egyszer használatos tárgyakat készíteni véges energiaforrásból pazarlás? Akkor idén csatlakozz Te is a "Műanyagmentes Július" kampányhoz!
Kevesebb műanyag - zöldebb háztartás

Kevesebb műanyag - zöldebb háztartás

Korunk egyik leggyakrabban és legsokoldalúbban használt anyaga a műanyag. Praktikus volta miatt régóta jelen van életünk számos területén; ám sok esetben inkább kényelmi okokból választjuk, nem pedig azért, mert nincs megfelelő - s egyben környezetkímélőbb - alternatívája.
Kapcsolódó termékek
Vászontáska - Rajong értem a környezetem!Vászontáska - Rajong értem a környezetem!
készleten
629 Ft 629 Ft/db
kosárba
NépszerűCekker vászonzsákok bevásárláshozCekker vászonzsákok bevásárláshoz
készleten
890 Ft 890 Ft/db
kosárba
ECOlunchbox Kis fém ételhordó dobozkaECOlunchbox Kis fém ételhordó dobozka
készleten
2 999 Ft 2 999 Ft/db
kosárba
- 17Bea Johnson: Zero Waste OtthonBea Johnson: Zero Waste Otthon
készleten
3 970 Ft3 290 Ft 3 290 Ft/db
kosárba