Magazin

Két tavaszi pályázat a növények szerelmeseinek

Idén is meghirdetik a "Balkon Aranya" illetve "A legszebb konyhakertek" pályázatokat. Mindkét megmérettetés szemléletformáló kezdeményezés, melyek célja, hogy az emberek jó példával elöl járva buzdítsák egymást a kiskerti önellátásra és/vagy közvetlen környezetük, életterük szépítésére, zöldítésére. Nevezz Te is!

BALKON ARANYA PÁLYÁZAT

A városokban a legtöbb balkon kihasználatlan, csupaszok a homlokzatok és a párkányok. Csakis rajtunk, városlakókon áll, hogy ezeket bezöldítsük, virágosítsuk, és ezzel tevékenyen hozzájáruljunk környezetünk szépítéséhez és a város mikroklímájának javításához is! A Balkon Aranya pályázat célja egy szebb és élhetőbb lakókörnyezet.

A Kortárs Építészeti Központ a Közösségi Kertek programján keresztül felkarolta ezt a csodálatos kezdeményezést. A Szent István Egyetem Tájépítészeti és Településtervezési Karán a Rerrich Béla Tájépítész Szakkollégiumban született meg az ötlet, ők indították útjára, amelyet a szervezők most tovább visznek.

A Közösségi Kertek, mint program nem csak a városi üres telkeket, de most már a lakókat ösztönözve a házakat is bezöldíti, közelebb hozva a természetet, s nem utolsó sorban ezzel a városi mikroklíma is javul. Idén is lehet nevezni közösségi kategóriában is! Zöldítsük be erkélyeinket, ablakainkat, szépítsük virággal a gangot!

 

 Egy növényekkel teli balkon nemcsak lelket gyönyörködtet, de a mikroklímát is kellemesebbé teszi kánikula idején

 

 

A szervezők célja, hogy ezzel a pályázattal, illetve a Balkon Aranya Facebook oldalon posztolt napi tanácsokkal és ötletekkel mindenki számára könnyen hozzáférhetővé tegyék a kertészkedés és városszépítés örömét.

1. A pályázaton részt vehet

Minden magyarországi városi lakos, akinek lehetősége van lakókörnyezetében növényeket ültetni. Erkélyen, teraszon, gangon, vagy akár csak ablakpárkányon, netán belső udvaron, vagy tetőteraszon, mindenütt jól mutat a zöld!

2. Az alábbi kategóriákban lehet egyénileg és közösen (a szomszédokkal összefogva) is indulni:

I. Egyéni pályázó

  • Balkon, terasz – Erkélyen, teraszon végzett növénybeültetés
  • Párkány – Ablakpárkányon végzett növényesítés
  • Gang – Belső, illetve külső körfolyosón végzett egyéni kiültetés

 

II. Közösségi összefogásban

  • Párkány – Ablakpárkányon végzett növénytelepítés, min. két szomszéd, vagy teljes emelet összefogásával
  • Tetőterasz, belsőudvar – Lapostetős házak tetején, tetőteraszon, valamint belső udvarok, társasházak földszintjén burkolt felületeken végzett közösen, együttműködésben létrejött növényesítés.
  • Gang – Belső, illetve külső körfolyosón végzett kiültetés, min. két szomszéd vagy egész emeleti lakók összefogásával

 

3. A pályázat menete

A pályázók előzetesen fényképeket készítenek a zöldíteni kívánt területről, ablakpárkányról, gangról, teraszról, belső udvarról eredeti állapotában. Megálmodják, majd a növénykiültetés megvalósítása után, a pályázati időszak alatt bármikor elkészülhetnek a pályamunkák, amikor a pályázó a legteljesebbnek, legszebbnek ítéli, legyen az tavasz, nyár, vagy akár kora ősz. 

A pályázati anyagokat a www.balkonaranya.hu oldalon található Jelentkezési lap kitöltésével lehet elküldeni.

A pályázat benyújtásának határideje: 2018. szeptember 17. hétfő, déli 12:00 óra

További részletek a Balkon Aranya weboldalon.

 

 

A LEGSZEBB KONYHAKERTEK VERSENYE

Számos önkormányzat csatlakozott 2018-ban is "A legszebb konyhakertek" versenyéhez, melyet Kovács Szilvia ötletgazda, Karcag város alpolgármestere, hirdet meg évről-évre. Tavaly már 366 település közel 16.000 kertművelője csatlakozott a kezdeményezéshez, mely idén is várja önkormányzatok, civil szervezetek, közösségek, magánszemélyek jelentkezését.

A program a veteményezést, az otthoni haszonkert-művelést népszerűsíti. Szeretné elérni, hogy minél többen műveljenek konyhakertet; s a tudás, amely eddig évszázadok során összegyűlt, tovább öröklődhessen a generációk között.

 

 

A mai világban fontos tudatosítani, hogy bárki képes lehet - kicsiben vagy nagyban - az önellátásra; s egy kis munkával, odafigyeléssel egészséges, friss élelmiszert biztosíthat családja számára a kertből. Ezzel nem csak a kertészek pénztárcája jár jól, de a vegyszermentes, helyi kertműveléssel a környezetvédelemért is sokat tesznek.

A szervezők csatlakozásra hívják mindazon - határon innen és határon túli - települések önkormányzatát, intézményét, civil szervezetét, közösségét, magánszemélyét, akik kedvet és erőt éreznek magukban ahhoz, hogy részesei legyenek ennek a programnak: településükön meghirdessék „A legszebb konyhakertek” versenyt, összegyűjtsék és lezsűrizzék a kerteket, majd a kategóriák első helyezettjei közül a legszebbeket jelöljék Magyarország legszebb konyhakertje országos díjra. Számos település, város, kerület már csatlakozott; nézz körül, hátha a tiéd is köztük van, s nevezz a versenyre!

További részletek és jelentkezés a szervezők honlapján és Facebook oldalán.

Kertműveléssel kapcsolatos könyvek és kertészeti felszerelések a Zöldbolt kínálatában is beszerezhetők.

Kapcsolódó cikkek
Mit tehetsz a méhek és pillangók védelmében?

Mit tehetsz a méhek és pillangók védelmében?

A méhek és más beporzó rovarok száma drasztikusan csökken. Vajon mit teszünk majd az asztalunkra, ha nem lesz, aki a növényeket beporozza? Segíts Te is megóvni a méheket és társaikat!
8 tavaszi teendő a természetközeli kertben

8 tavaszi teendő a természetközeli kertben

Csicseregnek a madarak? Süt a nap! Előbújtak az első tavaszi virágok? Lassan itt az ideje, hogy hozzáfogjuk a kerti munkákhoz! Mivel kezdjük? Segítünk átgondolni!
300 négyzetméteren termeli meg a család szükségletét a kistokaji mérnök

300 négyzetméteren termeli meg a család szükségletét a kistokaji mérnök

Nálad mennyit terem a konyhakert?
7  hasznos ajándék kertbarátoknak

7 hasznos ajándék kertbarátoknak

Minek örülne a kertrajongó nagyapa, a veteményest dédelgető feleség vagy a balkonkertész barátnő? Ötletek a Zöldbolt háza tájáról!
Itt a "Bolygónk, a Föld" folytatása

Itt a "Bolygónk, a Föld" folytatása

A BBC bemutatta a David Attenborough narrációjával készült "Bolygónk, a Föld 2." című ismeretterjesztő sorozat előzetesét. A lenyűgöző képsorok alapján a 10 éve világhírűvé vált természetfilm méltó folytatást kapott. 
Faültetési tippek

Faültetési tippek

A tavasz és az ősz a fák és bokrok telepítésének elsődleges időszaka. Ilyenkor érdemes előre tervezni és néhány csemetét, cserjét elültetni, hiszen az egyre forróbb nyarak idején nagy szükségünk van az árnyat adó zöldre. Praktikus tippek és tanácsok az ültetéshez.
A tihanyi levendulatermesztés kilencven esztendeje

A tihanyi levendulatermesztés kilencven esztendeje

Tihany nevével mára teljesen összeforrt a levendula és annak kultúrája. Ezzel együtt a levendulás termékek is különös reneszánszukat élik. Tudod, hogyan került a levendula Tihanyba, és érdekel szövevényes története? Cikkünkből kiderül!
"Vad Kunság" - világszinvonalú magyar természetfilm

"Vad Kunság" - világszinvonalú magyar természetfilm

A "Vad Szigetköz" után Mosonyi Szabolcs egy újabb hihetetlenül szép dokumentumfilmet forgatott "Vad Kunság - A puszta rejtett élete" címmel a Kiskunság és a Nagykunság meglepően gazdag élővilágáról. A január 2-i tv premier után a készítők mozipremiert és dvd-megjelenést is terveznek.
Amit a házi komposztálásról tudni kell

Amit a házi komposztálásról tudni kell

A házi komposztálás nem igazán bonyolult vagy időigényes tevékenység; ráadásul a kertben keletkező szerves hulladék égetésével vagy kukába történő száműzésével szemben több előnnyel is jár.
A természet IQ-ja - filmajánló

A természet IQ-ja - filmajánló

Honnan származnak az állatok titokzatos ösztönei? Két magyar szerző amerikai könyvsikerének filmes adaptációja, látványos természetfilm-betétekkel. A veleszületett állati ösztönök meghökkentő esetei, s a modern természettudományos magyarázatok egyik fehér foltja... Már a magyar mozikban.
Vad Magyarország - filmajánló

Vad Magyarország - filmajánló

Már moziba került a "Vad Magyarország - A vizek birodalma" címû alkotás, mely évtizedek óta az elsõ nagyszabású természetfilm hazánk élõvilágáról. Egy rétisas-fészekalj sorsán keresztül repít végig bennünket Magyarország vizes élõhelyein. Kalandozunk szürkemarha gulyával a hortobágyi mocsarakban, a Balatonnál ívóhelyükre tartó balinokkal, a gemenci erdõben pedig vidrákkal, harcsákkal és táncoló szarvasokkal.
Kapcsolódó termékek
Papír palántázó edényPapír palántázó edény
készleten
149 Ft 9,3 Ft/1 db
kosárba
- 30Bio vetőmag - Rukkola - Rucola SelvaticaBio vetőmag - Rukkola - Rucola Selvatica
készleten
999 Ft699 Ft 699 Ft/db
kosárba
- 30Bio vetőmag - Salátakeverék - MisticanzaBio vetőmag - Salátakeverék - Misticanza
készleten
999 Ft699 Ft 699 Ft/db
kosárba
- 12Csináld magad: Árnyékoló szerkezetekCsináld magad: Árnyékoló szerkezetek
készleten
1 698 Ft1 490 Ft 1 490 Ft/db
kosárba
A sikeres biokertész öröknaptáraA sikeres biokertész öröknaptára
készleten
1 890 Ft 1 890 Ft/db
kosárba
- 10Jane Goodall: A remény magvaiJane Goodall: A remény magvai
készleten
3 990 Ft3 590 Ft 3 590 Ft/db
kosárba
A bőség kertje - Konyhakert ásás, kapálás nélkülA bőség kertje - Konyhakert ásás, kapálás nélkül
készleten
3 990 Ft 3 990 Ft/db
kosárba
Komposztáló láda, fa komposzt keret - fenyőbőlKomposztáló láda, fa komposzt keret - fenyőből
készleten
9 490 Ft 9 490 Ft/db
kosárba