Magazin

KlímaSztár 2013 - verseny zöldülő önkormányzatoknak

A Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség újra KlímaSztár versenyt hirdet, ezzel is hangsúlyozva a helyi szintű tevékenységek fontosságát. Várják a legjobb – önkormányzatok közreműködésével – megvalósított helyi  projekteket, hogy bemutathassák a hazai jó példákat.

 

Felhívás önkormányzatoknak

a legjobb megvalósított éghajlatvédelmi tevékenységért járó díjért

 

A tárgyalóasztalok mellett évek óta nem sikerül megállapodni, és hatékonyan fellépni a klímaváltozás negatív hatásainak enyhítéséért. Ami nemzeti, nemzetközi szinten nem sikerül, arra helyben, települési, térségi szinten több jó, követhető megoldást is találhatunk. Ezeket a helyi mintákat díjazza az Európai Klímaszövetség a KlímaSztár elismeréssel.

A Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség most tehát olyan fejlesztések, projektek leírását várja, melyek a környezeti fenntarthatóságot, ezáltal az éghajlat védelmét szolgálják.

Néhány lehetséges példa:

  • Az energiafelhasználás csökkentéséhez, helyi, megújuló energiaforrások hatékony felhasználásához kapcsolódó fejlesztések;
  • Fenntartható települési / területi tervezés, fejlesztés- környezetkímélő közlekedés (gyalogos, kerékpáros, tömegközlekedési rendszerek fejlesztése), közösségi célú városrehabilitációs tevékenységek (parkosítás);
  • Helyi termékeket, termelőket előnyben részesítő tevékenységek.

 

 

A felhívásra bármely hazai település jelentkezhet, amennyiben szeretné a magyarországi KlímaSztár díjat elnyerni. Jelentkezni az önkormányzat éghajlatvédelmi tevékenységeinek bemutatásával lehet:

  • A Szövetség honlapjáról letölthető formanyomtatvány három részének (Önkormányzat adatai, Települési klímaprofil és a Projekt bemutatása) feldolgozásával. Az egyszerűen kitölthető klímaprofil alapján ideális esetben – amennyiben a település az összes kapcsolódó lépést megtette – a következő oldalon egy klímacsillag rajzolódik ki. Ez a csillagdiagram grafikusan is segíti az önértékelést.
  • A projektet bemutató fényképeket a formanyomtatványhoz csatoltan kell elküldeni!

A KlímaSztár elnyerése anyagi díjazással nem jár, a nyertes települések elismerésül oklevelet és egy, a felhívás eszmeiségét tükröző művészeti alkotást kapnak, melyet ünnepélyes rendezvény kereti közt nyújtanak át 2013 májusában. A díjazott települések részt vehetnek a 2014-es európai megmérettetésen. (A 2011-ben kitüntetett Mórahalom, Veszprém és Újszilvás közül Mórahalom és Veszprém a hazai díj után 2012-ben az európai kitüntetést is átvehette.)

A szervezők legkésőbb 2013. március 31-ig várják a kitöltött formanyomtatványt és a fényképeket a klimasztar2013@gmail.com címen!

 

Bővebb tájékoztatás a felhívásról:

Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség (Lajtmann Csaba) - 06 96/316-192; 06 30/232-6658