Magazin

Mentsük meg a sarkvidéket!

A Greenpeace nemzetközi kampányt indított a sarkvidék védelmében. A kampány résztvevői - köztük számos nemzetközi híresség - azért emelnek szót, hogy tiltsák be az Északi-sarkvidéken az olajfúrást és a nem fenntartható ipari halászatot.

Az Északi-sark körüli hatalmas terület jelen pillanatban mindannyiunk közös tulajdona. A nemzetközi törvények alapján nyílt tengernek minősül, az alatta elterülő tengerfenék pedig az egész emberiség közös öröksége. De a hőmérséklet emelkedésével és a jég olvadásával államok egész sora jelenti be területigényét a tengerfenékre, hogy megnyithassa az utat a térséget tönkretevő olajfúrások előtt.

Sir Paul McCartney a kampányindítón elmondta: „Az Északi-sarkvidék Földünk egyik legszebb és az egyik utolsó érintetlenül hagyott területe, ám a sarkvidéket most veszély fenyegeti. Néhány ország és nagyvállalat lehetővé akarja tenni az olajfúrást és az ipari halászatot a térségben, és ugyanazt akarják tenni a sarkvidékkel, mint törékeny Földünk többi részével. Őrültségnek hangzik, hogy képesek vagyunk a világ legtávolabbi szegletébe is elmenni az utolsó csepp olajért, miközben a legkiválóbb tudósaink azt mondják, hogy le kell állnunk a fosszilis tüzelőanyagok használatával, hogy a gyermekeinknek is lehessen jövőjük. Valamikor, valahol gátat kell szabnunk. Úgy hiszem, ez az idő a most, a hely pedig az Északi-sarkvidék.”

 

 

A Shell az következő hetekben kutatófúrásokat fog végrehajtani két tengeri helyszínen az Északi-sarkvidék alaszkai térségében. Ha a cég idén nyáron sikerrel jár, az beindítja az északi-sarkvidéki „olajlázat”, és a régió feltúrására irányuló törekvések felgyorsulnak. Az orosz olajóriás, a Gazprom szintén tervez olajfúrásokat a Jeges-tenger területén ebben az évben.

A Greenpeace hazai kampányfelelőse, Stoll Barbara elmondta: „Az Északi-sarkvidék ostrom alá került. Célunk, hogy az ENSZ helyezze globális védettség alá az Északi-sarkvidéket. A sarkpont körüli terület védetté nyilvánítása egy csapásra megállítaná a szennyező iparágakat abban, hogy gyarmatosítsák a világ tetejét.”

A jég már több mint 800 000 éve állandó eleme a Jeges-tengernek. Ma azért is olvad, mert fosszilis tüzelőanyagokból is származó energiát használunk – a közeljövőben az Északi-sarkvidék az ember megjelenése óta először válhat jégmentessé. Ez nem csak az ott élő emberekre és állatokra – például a jegesmedvékre, narválokra, rozmárokra –, hanem ránk, a világ más helyein élőkre is pusztító hatást gyakorolhat. Északi-sarkvidéknél található jég a napsugárzás jelentős részét visszaveri az űrbe, ezzel hűvösen tartja a bolygónkat, és stabilizálja azokat az időjárási rendszereket, amelyektől többek között növénytermesztésünk is függ.

A jég megmentése mindannyiunk megmentését jelenti. Az Északi-sarkvidék megmentése érdekében ma kell cselekednünk. Írd alá a petíciót most! A nemzetközi kampányhoz bárki hozzáadhatja a nevét a www.greenpeace.hu/sarkvidek oldalon.

Kapcsolódó cikkek
Kik irtják még ma is az esőerdőt?

Kik irtják még ma is az esőerdőt?

Körülbelül egy évvel ezelőtt több millió hektár élettel teli trópusi esőerdő és tőzegmocsár égett le Indonéziában, köztük az orángutánok utolsó élőhelyeinek nagy része. Vajon mit tesznek a nagyvállalatok, hogy ne folytatódjon ez az őrület?
FSC logós termékekkel az erdők védelmében?

FSC logós termékekkel az erdők védelmében?

Egyre több terméken olvashatjuk ezt a három betűt, ami arra utal, hogy felelősen döntöttünk az erdők szempontjából. Azonban fontos tájékozódnunk, hiszen nem minden FSC minősítés jelent ugyanolyan védelmet!
Hét tévhit a megújuló energiáról, eloszlatva

Hét tévhit a megújuló energiáról, eloszlatva

Egy nemrégiben megjelent összeállítás a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos tévhiteket igyekszik eloszlatni. A hét leggyakoribb téveszmét körbejáró anyag tömören és közérthetően avatja be a témába az érdeklődőket.
"A méhek világa" már a mozikban!

"A méhek világa" már a mozikban!

Az elmúlt öt évben méhek milliói tűntek el, látszólag megmagyarázhatatlan okokból. Ha tovább fogynak, az a bolygó egész élővilágára, így az emberiségére is hatással lesz: az általunk elfogyasztott élelmiszerek több mint harmada a méhek beporzásától függ.
Az olasz Greenpeace sikeres tonhalkampánya

Az olasz Greenpeace sikeres tonhalkampánya

A Mareblu olasz tonhalforgalmazó cég úgy döntött, hogy nem támogatja tovább a romboló halászati módszereket, és a fenntartható halászat felé mozdul el. A Mareblu megmutatta, hogy ha egy cég valóban tenni akar valamit óceánjaink megmentéséért, akkor képes is rá.
Menyhárt Jenõ: Az agitátor

Menyhárt Jenõ: Az agitátor

"A helyzetnek nincs semmi oka, hogy megváltozzon magától" - vallja Menyhárt Jenõ a 80-as évek legendás zenekara, az Európa Kiadó frontembere, aki úgy döntött, ideje tenni is valamit a változásért.  Kiadja: Nyitott Könyvmûhely Kiadó (2008)
Kapcsolódó termékek
- 40Menyhárt Jenő: Az agitátorMenyhárt Jenő: Az agitátor
készleten
2 980 Ft1 790 Ft 1 790 Ft/1 db
kosárba
- 18Erdős László: Zöld hősök - Assisi Szent Ferenctől Arnold SchwarzeneggerigErdős László: Zöld hősök - Assisi Szent Ferenctől Arnold Schwarzeneggerig
készleten
3 995 Ft3 290 Ft 3 290 Ft/1 db
kosárba