Archívum

A globális túlfogyasztás napja

A globális túlfogyasztás napja
Idén augusztus 13-án volt a globális túlfogyasztás vagyis "túllövés" napja, ami azt jelenti, hogy másnaptól minden tevékenységünkkel a gyerekeink elől vesszük el a természeti erőforrásokat. Csak hogy erről a hitelről elfelejtettük megkérdezni őket.

Víztakarékosság

Víztakarékosság
Századunkban a víz egyre nagyobb kinccsé válik; igen fontos tehát, hogy megfontoltan, tudatosan használjuk. Otthonainkban is sokat tehetünk a víztakarékosságért, íme néhány egyszerű, de hatékony megoldás. Kezdjük rögtön a zuhanyozással.

Az ökológiai gazdálkodás elláthatja a Föld lakosságát

Az ökológiai gazdálkodás elláthatja a Föld lakosságát
Gyakori érv a biogazdálkodás széleskörű elterjesztése ellen, hogy nem képes kielégíteni a Föld lakosságának élelmiszerigényét; így aztán nem válthatja ki - a környezetkárosító - intenzív mezőgazdaságot. Ezt azonban egy nemrégiben publikált tanulmány megkérdőjelezi.

Élelmiszerhulladék-csökkentés: kreatív ötletek a nagyvilágból

Élelmiszerhulladék-csökkentés: kreatív ötletek a nagyvilágból
Az ENSZ Környezetvédelmi Programjának legutóbbi jelentése szerint az évente előállított élelmiszer egyharmada -  közel 1,3 billió tonna - végzi hulladékként. A problémát felismerve számos szervezet, cég és magánszemély küzd az élelmiszerhulladék csökkentéséért.

Ökovendégház a gyakorlatban

Ökovendégház a gyakorlatban
Sokat hallunk az öko-szemléletű házakról, de arról keveset, hogy egy újonnan épült szálláshely esetében hogyan tudjuk mindezt alkalmazni. Erre jó példa az alábbi szálláshely, amely 2015-től fogadja a vendégeket a Balatontól 3 km-re.

Szigeteljünk olcsóbban és hatékonyabban

Szigeteljünk olcsóbban és hatékonyabban
A szalmabálaházak építésén túl ma már egyre többször hallani a szalmabálával való szigetelés előnyeiről is. Ez a természetes építőanyag felhasználható fal, födém és tető szigetelésére is.

Építsünk szalmabálából?

Építsünk szalmabálából?
A környezettudatos szemlélet mára egyre több ember számára kezd fontos szemponttá vállni. A klasszikus környezetbarát építési anyagok körében sorra jelennek meg az újdonságok. Ilyen újdonság hazánkban a „szalmabála-ház” is.

Oszkározás: fenntarthatóbb és olcsóbb közlekedés

Oszkározás: fenntarthatóbb és olcsóbb közlekedés
Ünnepek idején sokak kelnek útra, hogy meglátogassák családjukat, barátaikat. A benzinárak, viteldíjak és közlekedési lehetőségek kombinációjából adódóan egy-egy ilyen látogatás jelentős anyagi terhet is róhat az utazókra. Akik - zöld - megoldást keresnek a problémára, idén kipróbálhatják a telekocsit!

Hatékony házak Berlinben

Hatékony házak Berlinben
A GreenDependent Intézet 2014. március 5-én egy tanulmányutat szervezett Berlinbe, amely során három új és egy felújított alacsony energiájú épület megtekintésére nyílt mód. A tanulmányúton mi is részt vettünk. Cikkünk ennek az útnak a tapasztalatait foglalja össze.

Jótett helyébe kedvezmény jár!

Jótett helyébe kedvezmény jár!
Örömmel értesítünk, hogy a Zöldbolt is csatlakozott a Tudatos Vásárló Kedvezménykártya programhoz, mely 2014. január 2-án indult. Velünk együtt már 42 "jófej" helyen vásárolhatsz kedvezményesen cserébe azért, hogy a Tudatos Vásárlók Egyesületének munkáját segíted.

Hűtés és mélyhűtés télen

Hűtés és mélyhűtés télen
Ha a fagyok idején a fűtésszámlán nem is mindig sikerül spórolni, legalább az árammal igyekezzünk takarékoskodni. Ehhez gyűjtöttek össze a Kislábnyom hírlevélben olyan jó példákat, melyeket érdemes kipróbálni. Tippek és ötletek hűtéshez, mélyhűtéshez - kevesebb áramfogyasztással.

A szupermarketek - avagy a narancslé útja Brazíliából

A szupermarketek - avagy a narancslé útja Brazíliából
Az elmúlt évtizedekben a szupermarketek élelmiszerpiaci részesedése egyre nőtt; mára kulcsszerepük van a fogyasztói igények alakításában. Vezető piaci helyzetük révén nagyban befolyásolják, hogy beszállítóik hogyan, milyen élelmiszereket termesztenek; hogyan dolgozzák fel, s csomagolják azokat.

Csodát tehet a tömegkályha

Csodát tehet a tömegkályha
Nálunk újdonságnak számítanak, de a skandináv országokban gazdaságosságuk-hatékonyságuk miatt elterjedtek az úgynevezett tömegkályhák, tömegtűzhelyek. Másodégés-kamrával, másodlevegővel, nagy hőtartó tömeggel készülnek, kevés fával nagyon kellemes hőkomfortot adnak.

Mosogatás zölden

Mosogatás zölden
Egyre több háziasszony gondolja úgy, hogy felesleges vegyszerek tömegét tárolnia és használnia otthon, és keres a régi tisztítószerek, kozmetikumok helyett környezetbarát alternatívát. Sokszor azonban a tökéletes alternatíva megtalálása nem is olyan egyszerű.

Környezettudatos építőanyagok: vissza a vályoghoz

Környezettudatos építőanyagok: vissza a vályoghoz
Újra előkerül a vályogtégla és a vályogszigetelés egy nyugat-magyarországi üzem tevékenysége nyomán. Eddig is voltak hívei a hagyományos anyagokból való építkezésnek, de megvalósítóinak száma még mindig elenyésző az alapanyagok beszerzési nehézségei és magas ára miatt.

Gazdaságélénkítő hatása van a kerékpározásnak

Gazdaságélénkítő hatása van a kerékpározásnak
Míg sok kiskereskedő még mindig abban a hiszemben él, hogy az autósok jelentik a legfőbb vásárlóerőt, egyre több tanulmány jelenik meg arról, hogy a kerékpárosok jóval többet költenek, mint az autóval érkező kuncsaftok.

Önkéntes egyszerűség

Önkéntes egyszerűség
Az önkéntes egyszerűség - vagy tudatosan egyszerű életmód - legfőbb jellemzője, hogy csak annyit fogyasztunk, amennyi életünk fenntartásához szükséges. Ez nem aszkétizmust vagy szegénységet jelent, hanem tudatos, aktív döntést arról, hogy mi és mennyi „elegendő” számunkra.

Teszt: energiafogyasztás-mérő eszközök

Teszt: energiafogyasztás-mérő eszközök
Elektromos háztartási berendezéseink ésszerű használatával sok energiát megtakaríthatunk. Ehhez nem árt tudni, mennyit is fogyasztanak a készülékek. A Tudatos Vásárló magazin elektromos fogyasztásmérőket tesztelt, és itt is bebizonyosodott, hogy a kevesebb néha több.
Népszerű címkék
adományozásállattartásállatvédelemallergiabababiodiverzitásbiogazdálkodáscitromsavcivil szervezetcsere-bereDIYecetegészségéghajlatváltozásekcémaelektronikai hulladékélelmiszerenergiahatékonyságenergiatakarékosságépítkezéserdőFair Tradefehérítésfilmajánlófogyasztói társadalomfolttisztításfolttisztító sófürdőszobafűtésgyerekhasználthatékonyságháztartáshelyi termékhőszigeteléshulladékcsökkentéshulladékmentesHumusz Szövetséghúsiparhúsvétillóolajirodairritációiskolakarácsonykáros összetevőkkerékpárkertkezdeményezésekkézműveskockázatos anyagokkomposztáláskonyhakönyvajánlókörnyezeti nevelésközlekedéslégszennyezésMagyar Madártani Egyesületmegosztáson alapuló gazdaságmegújuló energiamezőgazdaságminimalizmusminősítésmit tehetsz te?mosásmosható pelenkamosódiómosogatásmosószódaműanyagnapenergianátrium perkarbonátnatúrkozmetikumnövényvédelemnyaralásökofaluökológiai lábnyomöltözködésönellátásönkéntes egyszerűségönkéntességpálmaolajpályázatpapírPET palackpikkelysömörprogramajánlószalmabála-építészetszedd magadszelektív hulladékgyűjtésszennyvízszépségápolásszerves hulladékszódabikarbónatájfajtáktakarékostechnológiatermelőtermészetes gyógymódtermészetvédelemtévhittudatos vásárlásTudatos Vásárló KedvezménykártyaTudatos Vásárlók EgyesületeturizmusújrahasználatÚjrahasználatiKözpontújrahasznosításújrapapírvállalkozásvárosvegánvidékvízlábnyomvíztakarékosságzero wastezöld példaképzöldrefestészöldtető
Archívum

Hogyan működik a közösségi mezőgazdálkodás?

Termelőként vagy fogyasztóként érdekel a közösségi mezőgazdaság? Szeretnél dobozrendszert indítani? Vagy arról álmodozol, hogy minden héten megbízható forrásból származó, friss élelmiszer vár? Jelentkezz a TVE február 23-i workshopjára!

KlímaSztár 2013 - verseny zöldülő önkormányzatoknak

A Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség újra KlímaSztár versenyt hirdet, ezzel is hangsúlyozva a helyi szintű tevékenységek fontosságát. Várják a legjobb – önkormányzatok közreműködésével – megvalósított helyi  projekteket, hogy bemutathassák a hazai jó példákat.

Zöldtetőt Budapesten? De hol?

Zöldtetőt Budapesten? De hol?
A zöldtetők építésének számos pozitív hatása van. A nemzetközi tendenciát követve, hazánkban is épülnek ilyen tetőrendszerek, bár egyelőre még - sajnos - lassan terjednek. Egy fiatal tájépítész érdekfeszítő elmezést készített a fővárosi helyzetképről.

Én a halakkal vagyok!

Én a halakkal vagyok!
A fenntartható életmód mellett kampányoló tévészakács, Hugh Fearnley-Whittingstall legutóbbi, a pocsékoló halászat ellen indított akciója finisbe tart. Talán sikerül elérni, hogy ne dobják vissza döglödten a kifogott zsákmány felét. A Tudatos Vásárló cikke.