Archívum

Le az eldobható palackokkal!

Le az eldobható palackokkal!
A palackozott víz kereslete még a teljesen biztonságos csapvízzel rendelkező országokban is növekszik. Ez óriási mennyiségű szemetet termel, és energiát pazarol el.

Közel hétszázezer tonna veszélyes hulladék keletkezik évente Magyarországon

Közel hétszázezer tonna veszélyes hulladék keletkezik évente Magyarországon
Hazánk lakosonként - tehát nem háztartásonként! - közel száz kilogramm veszélyes hulladékot termel, ami közel 700 ezer tonnát jelent éves szinten. A veszélyes hulladékok súlyos környezetromboló és egészségkárosító hatással bírnak, ezért nem mindegy, hogy mit kezdünk velük.

Olimpiai érmek elektronikai hulladékból?

Olimpiai érmek elektronikai hulladékból?
A 2020-as tokiói olimpia szervezői azt fontolgatják, hogy az érmek alapanyagát az ország „városi bányáiból” szerzik majd be, vagyis milliónyi kidobott okostelefont és egyéb elektronikai kütyüt fognak felhasználni.

Nemnövekedés Hete Budapesten

Nemnövekedés Hete Budapesten
Budapesten rendezik meg a Nemnövekedés Hetét. A talányos kifejezés egy újszerű megközelítést takar azzal kapcsolatban, hogy egy korlátokkal határolt világban a korlátlan növekedés nem fenntartható, másrészről nem is feltétlenül szükséges. A színes programsorozat ezt a témát igyekszik közelebb hozni hozzánk.

Te hogyan véded a környezetet? - Gyermeknapi rajzpályázat!

Te hogyan véded a környezetet? - Gyermeknapi rajzpályázat!
Gyermeknapra készülve rajzpályázatot hirdetünk! Rajzolj nekünk, mutasd meg Te hogyan véded a környezetet! Minden egyes alkotástért ajándékot adunk!

Kimutatható-e ólom a zsírkrétában?

Kimutatható-e ólom a zsírkrétában?
A Tudatos Vásárlók Egyesülete 20 csomag zsírkréta ólomtartalmát és használhatóságát vizsgálta meg. Vajon kimutatható az ólom a termékekben? Az ólom számos élettani folyamat működését akadályozó nehézfém. Hosszabb távon felhalmozódik testünkben, így hosszú időn át észrevétlenül fejti ki mérgező hatását.

Családi házak energiatakarékossági pályázata 2016

Családi házak energiatakarékossági pályázata 2016
Júliustól indul a várva várt 2016-os lakossági energiatakarékossági pályázat! A "Családi házak energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatása" alprogramban lehetőség nyílik arra is, ha valaki napelemes rendszer telepítésével szeretné a környezetet és pénztárcáját kímélni.

Bogárháton - gyerekfoglalkozások

Bogárháton - gyerekfoglalkozások
Játékosan ismerkedni az élővilággal? Ez a program biztosan elvarázsolja az óvodás és kisiskolás korosztály! Ajánljátok Ti is a gyerek ovijában, iskolájában!

Húsatlasz

Húsatlasz
Az intenzív hús- és tejipari termelés egyre pusztítóbb hatással van az emberi társadalomra és a környezetre. A “Húsatlasz” címmel megjelent látványos kiadvány szemléletesen mutatja be, milyen hatással van bolygónkra a túlzott fogyasztás és az intenzív hústermelés.

Napelemekkel burkolnak le ezer kilométer közutat a franciák

Napelemekkel burkolnak le ezer kilométer közutat a franciák
A francia kormány bejelentette, hogy a következő években ezer kilométernyi utat burkol le strapabíró fotovoltaikus panelekkel, amelyek összesen 5 millió ember számára szolgáltatnak majd energiát.

Energiatermelő pillangók

Energiatermelő pillangók
A Pillangó energiapark egy hatalmas land art naperőmű terve, ahol több száz színes solar pillangó termeli az elektromos áramot. A projekt még megvalósításra vár.

Napenergiára állt át az egyik legnagyobb indiai reptér

Napenergiára állt át az egyik legnagyobb indiai reptér
Az indiai Kocsín repülőterén két éve elégelték meg a napi szinten is óriási áramszámlát. A probléma idén augusztusban oldódott meg, azóta a kocsíni a világ első olyan repülőtere, amit teljes egészében napenergiával működtetnek.

A globális túlfogyasztás napja

A globális túlfogyasztás napja
Idén augusztus 13-án volt a globális túlfogyasztás vagyis "túllövés" napja, ami azt jelenti, hogy másnaptól minden tevékenységünkkel a gyerekeink elől vesszük el a természeti erőforrásokat. Csak hogy erről a hitelről elfelejtettük megkérdezni őket.

Hawaii zöld sziget, zöld energia

Hawaii zöld sziget, zöld energia
2045-re teljes egészében zöld energiaforrásokból fedezné szükségleteit az USA 50. állama

Lekapcsolták a legrégebbi német atomerőművet

Lekapcsolták a legrégebbi német atomerőművet
Végleg lekapcsolták Németország legrégebbi működő atomreaktorát. A reaktor lekapcsolása annak az öt évvel ezelőtt hozott döntésnek felel meg, amely szerint 2022 végéig valamennyi németországi atomerőművet leállítják.

Szolártetők a New York-i iskolákban és a tananyagban

Szolártetők a New York-i iskolákban és a tananyagban
Egy New York-i iskola úgy döntött, hogy szeretné megadni a lehetőséget a gyerekek számára, hogy megismerjék a szolártetők működését és hasznát, közelebb kerüljenek a fenntartható gondolkodáshoz.

Élelmiszerhulladék-csökkentés: kreatív ötletek a nagyvilágból

Élelmiszerhulladék-csökkentés: kreatív ötletek a nagyvilágból
Az ENSZ Környezetvédelmi Programjának legutóbbi jelentése szerint az évente előállított élelmiszer egyharmada -  közel 1,3 billió tonna - végzi hulladékként. A problémát felismerve számos szervezet, cég és magánszemély küzd az élelmiszerhulladék csökkentéséért.

Japán teljesen áttér a napelemre

Japán teljesen áttér a napelemre
Japánban 2010-től a felére esett egy kilowattóra áram napelemmel történő előállításának költsége, csakúgy, mint Európában és az USA-ban. A napelemes forradalom a szemünk előtt zajlik...
Népszerű címkék
adományozásállattartásállatvédelemallergiabababiodiverzitásbiogazdálkodáscitromsavcivil szervezetcsere-bereDIYecetegészségéghajlatváltozásekcémaelektronikai hulladékélelmiszerenergiahatékonyságenergiatakarékosságépítkezéserdőFair Tradefehérítésfilmajánlófogyasztói társadalomfolttisztításfolttisztító sófürdőszobafűtésgyerekhasználthatékonyságháztartáshelyi termékhőszigeteléshulladékcsökkentéshulladékmentesHumusz Szövetséghúsiparhúsvétillóolajirodairritációiskolakarácsonykáros összetevőkkerékpárkertkezdeményezésekkézműveskockázatos anyagokkomposztáláskonyhakönyvajánlókörnyezeti nevelésközlekedéslégszennyezésMagyar Madártani Egyesületmegosztáson alapuló gazdaságmegújuló energiamezőgazdaságminimalizmusminősítésmit tehetsz te?mosásmosható pelenkamosódiómosogatásmosószódaműanyagnapenergianátrium perkarbonátnatúrkozmetikumnövényvédelemnyaralásökofaluökológiai lábnyomöltözködésönellátásönkéntes egyszerűségönkéntességpálmaolajpályázatpapírPET palackpikkelysömörprogramajánlószalmabála-építészetszedd magadszelektív hulladékgyűjtésszennyvízszépségápolásszerves hulladékszódabikarbónatájfajtáktakarékostechnológiatermelőtermészetes gyógymódtermészetvédelemtévhittudatos vásárlásTudatos Vásárló KedvezménykártyaTudatos Vásárlók EgyesületeturizmusújrahasználatÚjrahasználatiKözpontújrahasznosításújrapapírvállalkozásvárosvegánvidékvízlábnyomvíztakarékosságzero wastezöld példaképzöldrefestészöldtető
Archívum

Gömörszőlősi Paraszt-Wellness

Újra indul a gömörszőlősi Paraszt-Wellness! A gyönyörű gömörri zsákfaluban megrendezendő tavaszváró kaláka munkára sok szeretettel várnak minden segítőkész önkéntest!

Szigeteljünk olcsóbban és hatékonyabban

Szigeteljünk olcsóbban és hatékonyabban
A szalmabálaházak építésén túl ma már egyre többször hallani a szalmabálával való szigetelés előnyeiről is. Ez a természetes építőanyag felhasználható fal, födém és tető szigetelésére is.

Inkább egy fát hagynék magam után, mint egy sírkövet

Inkább egy fát hagynék magam után, mint egy sírkövet
"Mit választasz: kukacok, vagy mókusok lakmározzanak a testedből halálod után?" - ezt a kérdést teszi fel a Bios Urn a csapata. A spanyol estudimoline design stúdió terméke egy olyan temetkezési módot kínál, amely lehetővé teszi, hogy hamvaink egy fává alakuljanak át.

Gyógyfüves Szappanok Műhelye február 14-én

Ez a műhely azoknak szól, akik körvonalaiban már tisztában vannak a szappankészítés alapjaival, netán otthon már próbálkoztak szappankészítéssel, és szeretnék fejleszteni-finomítani tudásukat, hogy a végeredmény valóban öko-logikus, szép, és bőrkímélő darab legyen.