Archívum

Zöldülő fűtéstámogatási rendszer Bécsben

Zöldülő fűtéstámogatási rendszer Bécsben
Jövő évtől hal helyett hálót kapnak a bécsi rászorulók: a fűtéstámogatási rendszer átalakításával ugyanis egyszeri anyagi hozzájárulás helyett inkább a fűtésköltségek csökkentését szolgáló kisebb beruházásokat támogatja a város.

Karácsony - zöld ötletmorzsák

Ünnepek közeledtével az emberek űzött vadhoz kezdenek hasonlítani, miközben igyekeznek megbirkózni a karácsonyi előkészületekkel. Ráadásul ilyenkor a fogyasztói mutatók is az egekbe ugranak, ami környezetvédelmi szempontból nem túl szerencsés. Néhány ötlet, hogyan is lehetne mindez másként.

Szelektíven Budapesten

Szelektíven Budapesten
A lanyhulni nem akaró iramban előállított hulladék mára komoly problémákat vet fel. A bajok orvoslásának legcélravezetőbb módja a megelőzés, azaz minél kevesebb szemét „termelése”. Az ezek után keletkező hulladék zöme azonban még mindig nem a mezei kukába, hanem szelektív gyűjtőkbe való.

Papírkalkulátor

Papírkalkulátor
Az emberek papírfelhasználása - és ezzel együtt a környezet terhelése - folyamatosan nő: a világ éves papírfogyasztása ma megközelítőleg 390 millió tonna. A jelenlegi magyar fogyasztás évente kb. 90 kg papír, aminek a fele csomagolóanyag. Ön mennyi paprít használ? S milyen környezeti áron? Nézze meg a papírkalkulátort!

Ez a ház már egy új ház

Ez a ház már egy új ház
Környezetvédelmi szempontból nézve igen fontos tényezõ az energiafogyasztás mérséklése. Ebbõl adódóan ma már komoly jelentõséggel bír épületeink energetikai minõsége, azaz, hogy az egyes épületek kialakítása mennyire energiahatékony. Egy keszthelyi családi ház felújításának bemutatása jó példa erre...

Fenntartható városok

Fenntartható városok
Az EU lakosságának több mint 80 százaléka városban él, ami sajátos - környezeti - problémákhoz is vezet. Ezen folyamatok hatására fogant meg az úttörõ városatyák fejében az a gondolat, hogy változtatni kell a városok megszokott mûködési rendjén, és mérsékelni kell a városias léttel kapcsolatos negatív hatásokat.

Az optimális* homlokzati hõszigetelés kiválasztása

Az optimális* homlokzati hõszigetelés kiválasztása
A környezetszennyezés legfõbb forrása az energiafogyasztás, ebbõl adódóan épületeink hõszigetelésének szükségessége ma már nem kérdés. A legjobb eredmény elérése érdekében azonban nem mindegy, hogy milyen vastagságú és anyagú hõszigetelés mellett döntünk.

Fehér tetõkkel a hõszigetek ellen

Fehér tetõkkel a hõszigetek ellen
A New York-i "hideg tetõ" programhoz hasonlóan a fehér tetõk széleskörû elterjesztésével csökkenteni lehetne a városok hõmérsékletét, miközben áramot lehetne megspórolni, és csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását.

Erre van elõre! Egy fenntartható energiarendszer keretei Magyarországon

Erre van elõre! Egy fenntartható energiarendszer keretei Magyarországon
A Környezeti Nevelési Hálózat Országos Egyesület kiadványa egy 100%-ban megújuló energiaforrásokra támaszkodó rendszer képét vázolja fel, kifejezetten magyarországi körülményekre igazítva. Olyan utat vázol fel, amely elemzéseik szerint elvezethet egy fenntartható, hosszú távon is mûködõképes energiarendszer kialakításához.

A törzsi lét a kiút?

A törzsi lét a kiút?
Daniel Quinn "A civilizáción túl" (Beyond Civilization) címû könyve érdekes szemszögbõl tekint jelenlegi társadalmi berendezkedésünkre, s annak erõsen megkérdõjelezhetõ fenntarthatóságára. Quinn szerint "az emberiség következõ nagy kalandja" lesz meglelni a kiutat, s elindulni az új ösvényen.

Cellulóz, a természetes hõszigetelés

Cellulóz, a természetes hõszigetelés
A cellulóz a létezõ legrégebbi szigetelõanyagunk. Okos – a természettel összhangban élõ, azt megfigyelõ és a természettõl ellesett praktikákat közvetlen környezetében is alkalmazó – elõdeink évszázadok óta számos formáját használták. Igazán jó választás környezettudatos és energiahatékony épületszigetelés terén.

Önkéntes, kreatív egyszerűség - életmódváltás

Önkéntes, kreatív egyszerűség - életmódváltás
Ezt az írást egy levelezőlistán osztotta meg egy hölgy, kicsit hosszú olvasmány, de mivel kiváló példa és nagyszerű útmutatás azok számára, akik hasonlóképp gondolkodnak már most, vagy azt tervezik, hogy hasonló módon szeretnének szabadon és tudatosan élni.

A nagyvállalatok új csalija gyerekeknek

A nagyvállalatok új csalija gyerekeknek
A gyerekek hatékonyabb eléréséhez az online marketing egyik legújabb stratégiáját próbálgatja a McDonald’s a McWorld honlappal. A kritikusok szerint viszont ez a bújtatott marketing tisztességtelen a gyerekekkel szemben, akik észre sem veszik, hogy manipulálják õket.

Ördögi körbe taszítanak minket a klímaberendezések

Ördögi körbe taszítanak minket a klímaberendezések
Egy átlagos teljesítményû klímaberendezés havonta mintegy 250 kilowattórával növeli meg az áramfogyasztást, ami 8-10 ezer forinttal terheli meg villanyszámlát. Ezzel szemben az újrahasznosított anyagból készülõ szigetelés már az elsõ, de legkésõbb a második nyáron megtérülõ befektetést jelent, anélkül, hogy növelné a levegõ CO2-tartalmát.

Követendõ példa: környezetbarát közvilágítás Véménden

Követendõ példa: környezetbarát közvilágítás Véménden
Véménd önkormányzata okosan korszerûsítette közvilágítását: az ezerötszáz lelkes baranyai község csütörtöktõl kizárólag energiatakarékos és környezetkímélõ LED-fényforrásokat használ erre a célra. A magyar közvilágítás történetében elõször állt át LED-technológiára egy egész település.

A visszakapott idő

A visszakapott idő
Jó lenne egy lassabb, egyensúlyra törekvő életmód? Ez a slow!

Bontott tégla, cellulóz szigetelés, bio festék - környezetkímélõ az Év Háza 2010

Bontott tégla, cellulóz szigetelés, bio festék - környezetkímélõ az Év Háza 2010
Az Év Háza verseny 2010-es gyõztese a karcagi üveggyár bontásából származó téglából építette fel családi házát Budakeszin, összesen 8,5 millió forintból. Nem csak olcsó, de környezetkímélõ megoldás is, hisz az újrahasznált építõanyagok, a cellulóz szigetelés, a házi szennyvíztisztító mind a fenntarthatóságot veszik célba.

Növekedés nélküli gazdaság - interjú Serge Latouche közgazdásszal

Növekedés nélküli gazdaság - interjú Serge Latouche közgazdásszal
Néhány hete tartotta könyvbemutatóját hazánkban Serge Latouche francia közgazdász. A nemnövekedés diszkrét bája címû kötet egy növekedés nélküli gazdaságról szól, errõl adott interjút a szerzõ az origo-nak.
Népszerű címkék
adományozásállattartásállatvédelemallergiabababiodiverzitásbiogazdálkodáscitromsavcivil szervezetcsere-bereDIYecetegészségéghajlatváltozásekcémaelektronikai hulladékélelmiszerenergiahatékonyságenergiatakarékosságépítkezéserdőFair Tradefehérítésfilmajánlófogyasztói társadalomfolttisztításfolttisztító sófürdőszobafűtésgyerekhasználthatékonyságháztartáshelyi termékhőszigeteléshulladékcsökkentéshulladékmentesHumusz Szövetséghúsiparhúsvétillóolajirodairritációiskolakarácsonykáros összetevőkkerékpárkertkezdeményezésekkézműveskockázatos anyagokkomposztáláskonyhakönyvajánlókörnyezeti nevelésközlekedéslégszennyezésMagyar Madártani Egyesületmegosztáson alapuló gazdaságmegújuló energiamezőgazdaságminimalizmusminősítésmit tehetsz te?mosásmosható pelenkamosódiómosogatásmosószódaműanyagnapenergianátrium perkarbonátnatúrkozmetikumnövényvédelemnyaralásökofaluökológiai lábnyomöltözködésönellátásönkéntes egyszerűségönkéntességpálmaolajpályázatpapírPET palackpikkelysömörprogramajánlószalmabála-építészetszedd magadszelektív hulladékgyűjtésszennyvízszépségápolásszerves hulladékszódabikarbónatájfajtáktakarékostechnológiatermelőtermészetes gyógymódtermészetvédelemtévhittudatos vásárlásTudatos Vásárló KedvezménykártyaTudatos Vásárlók EgyesületeturizmusújrahasználatÚjrahasználatiKözpontújrahasznosításújrapapírvállalkozásvárosvegánvidékvízlábnyomvíztakarékosságzero wastezöld példaképzöldrefestészöldtető
Archívum

Négynyelvû honlappal a permetszerek egészségkárosító hatása ellen

Az Egészség- és Környezetvédelmi Szövetség (Health and Environment Alliance) egy több országra kiterjedõ, többnyelvû honlapot indított a Torkig vagyunk a permetszerekkel (Sick of Pesticides) kampány keretében. A weboldal magyarul is elérhetõ.

A téli madáretetésrõl

A téli madáretetésrõl
Az elsõ fagyok beköszöntével elindult az új etetési szezon. A madarak téli etetése nagyon fontos madárvédelmi tevékenység, melyhez bárki hozzájárulhat, akár saját otthonában, akár egy közeli parkban. Elegendõ néhány alapszabályra odafigyelni, s máris valós természetvédelmi munka aktív közremûködõi lehetünk!

Michael Pollan: Életadó ételeink

Michael Pollan: Életadó ételeink
Túlélõkönyv fogyasztóknak "Fogyasszon ételeket! Ne túl sokat. Fõleg növényeket." - foglalja össze Michael Pollan a helyes táplálkozás legfontosabb szabályait. Kiadó: Nyitottkönyv Mûhely (2010 Budapest) Fordította: Kelemen László

Jane Goodall: Nálatok vannak még állatok?

A világhírû csimpánzkutató új könyvébõl megtudhatjuk, hogyan próbál a természet alkalmazkodni napjaink megváltozott körülményeihez, és megismerhetünk néhány olyan férfit és nõt, akik elszántan és a nehézségekkel nem törõdve, akár hosszú évtizedeken keresztül dolgoznak azért, hogy egyes állatfajokat megmentsenek a kihalástól. Kiadja: Nyitott Könyvmûhely Kiadó (2010)