
Zöld gyerekjátékok ajándékba
A gyerekek alapvető tevékenysége a játék. Ennek során fedezik fel a körülöttük lévő világot, és sajátítanak el olyan fontos ismereteket, melyekre egész életükben szükségük lesz. Ha szeretnénk, hogy a környezetet és a természeti értékeket óvó, tudatos felnőttek legyenek, akkor - a személyes példamutatáson túl - segíthetünk nekik azzal is, hogy "zöld" szellemiséget közvetítő játékokat adunk a kezükbe. A Zöldbolt ajánlója.
6 az 1-ben napelemes játékszett
Ez a készségfejlesztő, s egyben szemléletformáló játék a napenergia használatát hozza elérhető közelségbe a kisebbek számára. Az építőszett elsősorban barkácsolni, szerelni szerető gyerekek számára jelenthet jó ajándékot. A készletből autó, repülő, kiskutya, szélgenerátor, hajó vagy éppen légcsavaros repülő állítható össze, melyeket a nap energiája hoz mozgásba. Egyszerű de gyakorlatias módja annak, hogy a gyerekek is megérthessék, miért hasznos számunkra a napenergia kiaknázása.
Ez a családi társasjáték fejleszti a megfigyelést és a memóriát, s egyben alapvető ismereteket tanít meg környezetünkről a kisebbeknek. A kártyalapokat és a rajta lévő információkat 10 másodpercig lehet memorizálni, majd a látottakkal kapcsolatban egy kérdésre válaszolni. A vidám, szórakoztató játék - melyet az egész család együtt játszhat - 5 éves kortól ajánlott.
Ez az interaktív természetvédelmi társasjáték, kicsiknek és nagyoknak egyaránt ajánlott! Szereplői - a gólya, a vetési varjú, a bagoly, a vadkacsa, a sas és a dolmányos varjú - tollas bőrébe bújva tapasztalhatjuk meg a madarakra leslekedő veszélyeket, élethelyzeteket, mindennapos kihívásokat. Ha a kártyákon lévő kérdésekre helyesen válaszolunk, akkor újabb fészekaljhoz, élelemhez, stb. jutunk és végül berepülhetünk a célba. A játék segít megérteni, hogyan élnek tollas barátaink, s miként segíthetjük őket a való életben.
A Zöldbolt támogatásával megjelentetett társasjáték aktuális és fontos témát dolgoz fel: a természetes erőforrásokkal való felelős gazdálkodás alapjait közvetíti a kisebbek és nagyobbak számára. A régi, "Gazdálkodj okosan" társasjáték mintájára készült játék a környezettudatos életmód, a tudatos vásárlói és fogyasztói döntések jelentőségét közvetíti a gyerekek felé, de az egész család - így a felnőttek is - sok hasznos és praktikus információhoz juthatnak játék közben.
Ez a nagyszerű s egyben szemléletes modellező játék is az alternatív energiaforrások világába kalauzolja el a nagyobb gyerekeket. A leírás alapján megépíthető, és a szél erejével működésbe lépő mini szélerőmű látványos és gyakorlatias módon mutatja be a szél, mint megújuló energiaforrás alkalmazását.
Ez az izgalmas, családi társasjáték egy folyton változó ökoszisztémába kalauzolja el a játékosokat. A túléléshez a fajoknak folyamatosan alkalmazkodniuk kell, s ehhez - játékosként - olyan tuljadonságokat kell megszereznünk, melyek hosszú távon alkamassá tesznek az életbenmaradásra. Versengés, taktika - gondolkozz előre! A Mensa Társasjátékverseny 2015 fődíjas játéka 10 éves kortól ajánlott, de felnőttek számára is lebilincselő élményt kínál.
A Zöldbolt kínálatában számos további játék is elérhető.