Előszó:
A környezet megóvására nevelést, a biokultúra szellemiségének megismertetését a legkisebbekkel kell kezdeni – hangoztattuk a biogazdálkodásról szóló előadásainkban.
Ezért most a Sárközy Péter Alapítvány a Biokultúráért Biogazda sorozatával rendhagyó módon a gyerekeket szeretné megszólítani.
Mese formájában játékosan, hasznos tanácsokat, ismereteket, többéves tapasztalatokat szeretnénk átadni nemcsak a gyerekeknek, de a szülőknek, nagyszülőknek is.
A szerző Muntyán Istvánné Gitta (Biomama) 1986-ban lépett be a Biokultúra
Egyesületbe. 1991-ben megalakította Dorogon a helyi Biokultúra Csoportot, melyet kisebb kihagyásokkal ma is vezet. Ma Dorogi Öko-Biokultúra
néven működik az Önkormányzat támogatásával.
Tokodaltárón a nagypiac mellett hétvégeken a kertjében – országosan is
elismert – biopiacot működtettek családjával. A piacon a fő cél a tanácsadás
volt, a méregmentes életszemléletet és az ehhez kapcsolódó környezetvédelmet minél szélesebb körben szerette volna elterjeszteni.
Előadókat hívott, a biokultúra rangos szakembereit, biogazdákat, méhészeket, könyvszerzőket stb. Ő is tartott előadásokat, kirándulásokat szervezett biogazdaságokba, gyógynövény termesztőkhöz, kecskefarmra, gombatermelő pincegazdaságban, virágkiállításokra stb.
2000-ben elvégezte a Kertészeti Egyetemen indított komposztmesteri
oktatói képzést, tudását rögtön tovább is adta az érdeklődőknek, komposztálási tanfolyamokat szervezett.
Vezetésével Dorogon már 1998-ban elindult a Zöld Óvoda mozgalom.
Iskolákban, óvodákban közös gyógy- és fűszernövény valamint zöldségültetéssel, gyógyteák és zöldségek fogyasztásával ismertette meg a gyerekeket. Ekkor kapta a megtisztelő Biomama nevet.
2008-ban addigi munkássága elismeréséért Sárközy Péter Emlékérmet
és kitüntetést kapott. Tagja volt több civilszervezetnek vagy együttműködő
kapcsolatot tartott velük.
A család csodakertjét szinte megteremtése óta ismerem. 1975-ben geológusként kutatómunkámat Mongóliában folytattam, a kedves barátok,
munkatársak ebben az alakuló tündérkertben búcsúztattak féltő szeretettel.
Évek múlva, az 1980-as évek végén dr. Győrffy Sándor hívására, ami-
kor bekapcsolódtam a Biokultúra Egyesület munkájába majd azt vezettem,
többször voltam vendége e kedves helynek.
A család barátai közül Dr. Vértes László vértesszőlősi kutatásaikor többször
betért a Muntyán Pincéhez, ahol szívesen beszámolt kutatási eredményeiről,
nehézségeiről. Itt mindig megértést és biztatást kapott.
Másfélmillió lépés Magyarországon című televízió sorozat alkotójának
Rockenbauer Pálnak és stábjának egyik állomása a jól ismer kert volt ahol
megpihentek és feltöltődtek. A vendéglátó gazda, Muntyán István (Mutyus)
mutatta be pincéjét, díjnyertes borait és Dorog környékét a filmben.
Generációk nőttek fel, akiknek Biomama adott környezetvédelmi szemléletet
és gondolkodást. Fiatalos lendülete, tudásszomja mindenkit magával
ragad és megfertőz.
Most ezt a tudást szeretnénk összefoglalni, megőrizni és továbbadni.
Piliscsaba, 2017. szeptember 29.
Dr. Solti Gábor