Magazin

A pénz nélkül élő ember

Mark Boyle készpénz és hitelkártya nélkül, a saját erejében és találékonyságában bízva vágott bele egy kísérletbe, amelyről kiderült, hogy tulajdonképpen maga az élet. Semmit sem vásárolt, és semmit sem költött két éven át. Soha sem érezte magát olyan boldognak és egészségesnek, mint amikor pénz nélkül élt.

Jöhet bármilyen pénzügyi válság, Mark Boyle-t már aligha lepnék meg az anyagi nehézségek, hiszen az ír férfi két évet komolyabb megrázkódtatás nélkül kibírt pénz nélkül. Mindezt ráadásul saját elhatározásból. Búcsút intett a munkájának, a bankszámlájának és a 21. századi nyugati élet minden kényelmének, és 30 évesen kiszakította magát a fogyasztói társadalomból.

"Le kellett számolnom annak a hamis biztonságérzetnek az illúziójával, amit a pénz ad. A hiperinflációt elszenvedő országok már megtapasztalhatták, hogy komoly pénzügyi válság idején a pénz semmilyen biztonságot sem jelent. Ilyen helyzetben a kapcsolatainkban, a valódi közösségekben, a hagyományos képességekben bízhatunk, és abban, hogy meg tudjuk termelni a saját ennivalónkat, és gondoskodni tudunk magunkról" - mondta az [origo]-nak a radikális világnézeti fordulatról, amely ehhez az új életvitelhez vezetett.

Mike Boyle-ban egy évekkel ezelőtt látott film mozgatott meg valamit. Utolsó egyetemi szemesztere alatt látta a Gandhit, Richard Attenborough Oscar-díjas alkotását, és különösen megtetszett neki az indiai függetlenségi mozgalom vezéralakjának gyakran idézett mondata: "Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban". Ekkor azonban még halvány fogalma sem volt, hogy milyen változást is szeretne.

Sokat segített azonban, hogy egy barátjával rendszeresen próbálták megváltani a világot, és az egyik beszélgetésük alatt jött rá, hogy azért van körülöttünk ilyen sok probléma, mert már nem igazán látjuk, hogy a tetteinknek milyen következményeik vannak. "A fogyasztó és a fogyasztás tárgya között olyan mértékű távolság alakult ki, hogy sokan egyáltalán nincsenek tudatában annak a pusztításnak és szenvedésnek, amelyet az étel és az egyéb holmik előállítása von maga után. Az eszköz pedig, amely mindezt lehetővé tette, nem más, mint a pénz" - jelölte ki a fő ellenséget egy cikkében.

Azt különösen abszurdnak találja, hogy a piacok és az infláció szeszélyének kitett pénzt - amely szerinte nem több egy üres frázisnál - az emberek sokkal többre tartják, mint például a fákat, amelyeknek konkrét hasznát is vesszük, például oxigénhez jutunk általuk. "Alíz Csodaországában vagyunk, ahol semmi sem az, aminek látszik, és semmi sem olyan, amilyennek lennie kellene" - foglalta össze a fura helyzet lényegét.

Mark Boyle pénztelen kalandja 2008 novemberében indult. Az közgazdász végzettségű férfi felmondott a munkahelyén, és megszabadult minden pénzétől, megszüntette a bankszámláit és megvált a hitelkártyáitól. "Azon a napon, amikor lemondtam a pénzről, az egész világ megváltozott. Ekkor már megjelentek a banki hitelválság első hírei, így amikor beszélni kezdtem a terveimről az embereknek, azt hitték, valami apokaliptikus pénzügyi összeomlásra készülök fel" - emlékezett vissza egy írásában. Ő azonban nem az összeomlásra, hanem az élete kiteljesedésére készült.

UGRÁS A CIKK FOLYTATÁSÁRA

 

 

„Ha saját magunknak termelnénk meg az ételt, nem dobnánk el az egyharmadát, mint most. Ha mi készítenénk magunknak az asztalt és széket, nem dobnánk ki minden alkalommal, amikor átrendezzük a lakást. Ha nekünk kellene megtisztítanunk az ivóvizünket, valószínűleg nem szennyeznénk” – írta Mark a The Guardian-ban.

A pénz nélküli életmód kipróblását követően Mark könyvet írt tapasztalatairól és létrehozta a Freeconomy közösséget, melynek célja az, hogy az emberek újra egymásra találjanak helyi közösségeiken belül a megosztás egyszerű gesztusa által. "Nem hiszem, hogy eljönne az a világ, ahol senki nem használ pénzt. Most mindenki életében jelen van a pénz, ezért inkább azt üzenem, hogy minél kevésbé függjünk tőle. Muszáj ebben az irányban engedményt tennünk" - nyilatkozta.

BŐVEBBEN AZ EREDETI CIKKBEN

 

További hírek, részletek ezen a linken érhetők el.

Kapcsolódó cikkek
Nemnövekedés Hete Budapesten

Nemnövekedés Hete Budapesten

Budapesten rendezik meg a Nemnövekedés Hetét. A talányos kifejezés egy újszerű megközelítést takar azzal kapcsolatban, hogy egy korlátokkal határolt világban a korlátlan növekedés nem fenntartható, másrészről nem is feltétlenül szükséges. A színes programsorozat ezt a témát igyekszik közelebb hozni hozzánk.
Teherbiciklis központ nyílt Budapesten

Teherbiciklis központ nyílt Budapesten

A Cargonomia Budapest első teherbiciklis központja, ahol kipróbálhatsz és kibérelhetsz mindenféle kerékpáros szállítóeszközt. Sőt! Biozöldség-átvevő pontként is üzemel, és szövetkezeti biopékség kenyerét szállítja házhoz.
Növekedés nélküli gazdaság - interjú Serge Latouche közgazdásszal

Növekedés nélküli gazdaság - interjú Serge Latouche közgazdásszal

Néhány hete tartotta könyvbemutatóját hazánkban Serge Latouche francia közgazdász. A nemnövekedés diszkrét bája címû kötet egy növekedés nélküli gazdaságról szól, errõl adott interjút a szerzõ az origo-nak.
Kapcsolódó termékek
Jólét gazdasági növekedés nélkül - A nemnövekedés feléJólét gazdasági növekedés nélkül - A nemnövekedés felé
készleten
1 000 Ft 1 000 Ft/db
kosárba
- 15Pierre Rabhi: Pénzt akarunk vagy életet?Pierre Rabhi: Pénzt akarunk vagy életet?
rendelésre
1 990 Ft1 690 Ft 1 690 Ft/db
kosárba
Serge Latouche: A nemnövekedés diszkrét bájaSerge Latouche: A nemnövekedés diszkrét bája
készleten
2 390 Ft 2 390 Ft/db
kosárba