Magazin

Ki mondta, hogy a sátortető nem lehet zöld?

Hő- és hangszigetelő tulajdonságának köszönhetően mind több lapostetőt alakítanak át zöldtetővé. A hagyományos sátortetős épületek esetében azonban ez a lehetőség nem volt választható. Eddig. Mostantól tetszőleges dőlésszögű tetőn is kialakítható szigetelő növényréteg.

Roel de Boer holland formatervező kúpcserepével tetszőleges dőlésszögű tetőn is kialakítható szigetelő növényréteg. A zöldtető előnyeit tehát már sátortetős házak tulajdonosai is élvezhetik.

„A városokban alkalmazott építőanyagok zárt felületeket képeznek, mint a cseréptető vagy az aszfaltburkolat. Ezeken nem képesek sem megtelepedni, sem szaporodni a növények és az állatok, márpedig előbbiek a levegő tisztításában játszanak lényeges szerepet, utóbbiak pedig a lelki jóllétünk szempontjából fontosak. A tető megfelelő élettér a növények és állatok számára, mert a nagy magasság szavatolja a háborítatlanságukat”, mondja a tervező honlapján.

 

 

A hagyományos cserép- vagy palatetőnek lényegében egyetlen funkciója van: hogy védjen a csapadék ellen. Roel de Boer újrahasznosított műanyag szalagból formált kúpos „cserepei” a csőrös végükön lyukasak, tehát kiengedik a fölösleges csapadékot, ugyanakkor a zsebes kialakítás lehetővé teszi a konténeres ültetést. A vízszintes zöldtetővel ellentétben itt ugyan nem folyamatos a talajréteg, és emiatt a szigetelőképesség is csekélyebb, de szétterülő futónövények ültetésével ez a különbség csökkenthető. A tető tartószerkezetét nem szükséges megerősíteni, mert a műanyag kúpcserép könnyű, tehát még földlabdával és növényzettel együtt sem lesz nagyobb a tömege, mint egy cseréppel borított tetőnek.

Egy másik holland tervező, Klaas Kuiken is az élővilág sokszínűségének fenntartására gondolt, amikor megtervezte a madárodú-tetőcserepet, amely remek megoldás arra, hogy az ereszek alatt ma már nem szívesen látott és onnan elüldözött madarak biztonságos fészkelőhelyet találjanak maguknak - írja az Origo Tudomány oldala.

 

Kapcsolódó cikkek
Szolártetők a New York-i iskolákban és a tananyagban

Szolártetők a New York-i iskolákban és a tananyagban

Egy New York-i iskola úgy döntött, hogy szeretné megadni a lehetőséget a gyerekek számára, hogy megismerjék a szolártetők működését és hasznát, közelebb kerüljenek a fenntartható gondolkodáshoz.

Miskolc legszebb zöld homlokzata

Miskolc Önkormányzata pályázatot hirdet "Miskolc legszebb zöld homlokzata" címmel. A pályázat célja megtalálni és díjazni Miskolc legszebb, növényzettel befuttatott épületeit, tűzfalait, támfalait. Pályázhatnak szervezetek, intézmények, lakóközösségek, vállalatok, magánszemélyek is.
Zöldtetőt Budapesten? De hol?

Zöldtetőt Budapesten? De hol?

A zöldtetők építésének számos pozitív hatása van. A nemzetközi tendenciát követve, hazánkban is épülnek ilyen tetőrendszerek, bár egyelőre még - sajnos - lassan terjednek. Egy fiatal tájépítész érdekfeszítő elmezést készített a fővárosi helyzetképről.
Energiatakarékos, egészséges és környezetbarát otthont szeretnék!

Energiatakarékos, egészséges és környezetbarát otthont szeretnék!

Manapság a csapból is a fenntarthatóbb, egészségesebb életmódra való ösztönzés folyik, ami nem csoda, hiszen a magas energiaárak, a klímaváltozást jelzõ egyre tomboló természeti erõk, a mind gyakrabban jelentkezõ betegségek (rák, allergia, stb.) mindenkit valamiféle megoldás keresésére ösztökélnek.
Ökokörtúra - Tanulmányúton Angliában I.

Ökokörtúra - Tanulmányúton Angliában I.

Egy régi vágyunk vált valóra. Egy hetet tölthettünk tanulmányúton, az ökológikus építészet, az alternatív energia hasznosítás legjobb példáinak tanulmányozása céljából. Mindent megnéztünk, mindenbe belekérdeztünk, mindent lefényképeztünk… ami belefért egy hétbe. Inspirálódva, ötletekkel és tervekkel gazdagodva érkeztünk haza. Az elkövetkezõ sorozatban a legérdekesebb példákat és helyszíneket mutatjuk be.
Bio-Szolár házak - Bemutatópark Németországban II. rész

Bio-Szolár házak - Bemutatópark Németországban II. rész

A Frankfurt közelében található SonnenPark bemutatásáról szóló cikk folytatása.
Kapcsolódó termékek
- 20Hidy István-Gerzson László-Prekuta János: A zöldtetőHidy István-Gerzson László-Prekuta János: A zöldtető
készleten
4 800 Ft3 840 Ft 3 840 Ft/1 db
kosárba