Egyszerűen imádom!
Már ki sem teszem a lábam nélküle otthonról, útközben a vállamra akasztom, BKV-n is könnyebb haladni vele. Az összecsukhatóság miatt amíg nincs rá szükség, addig így sokkal kisebb helyet foglal, tényleg csak akkor "lesz nagy", mikor szükséged van rá.
Otthon is csak simán felakasztom, nem kell sehol üresen kerülgetni.
A párom mindig szkeptikus volt az elején, mikor a telepakolt bevásárló kocsi mellett megálltam és szépen kinyitottam; ő arra szavazott, hogy ez bizony nem fog beleférni. Egy nagyobb bevásárlás is simán belefér. Tisztítani is elég könnyen lehet. A kereke is halk - a korábbi olcsóbb banyatankokhoz viszonyítva :-)
Annyit azért hozzáfűznék, én úgy vettem észre, hogy megpakolva a húzást természtesen igen, de a tolást azt "nehezebben veszi" a kereke; talán a súly miatt, mintha picit "széttartanának" a kerekek és érezhetően nehezebb tolni. De ezt elfogadtam, nem tolom, csak húzom és azért figyelmesen bánok vele, figyelek a bukkanókra, úthibákra stb. Valóban erős, tartós, de ettől még nem gondolom, hogy jót tenne neki egy nagy gödör.
Egyik húzós kocsi sem brta ki ilyen hosszú ideig, szóval bátran ajánlom bárkinek; tényleg drágább, mint a kínai alternatívák, de tízszer tartósabb azoknál, úgyhogy idővel sokszorosan megtérül az ára.
Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz marketing jellegű cookie-kat engedélyezhet, amivel elfogadja az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat.