Archívum

Táblák kihelyezésével támogatják a helyi termelőket Baján

Táblák kihelyezésével támogatják a helyi termelőket Baján
Civil kezdeményezés támogatja a termelőket Baján, ahol számos előnyt remélnek a környékbeli termékek ismertségének növelésétől. A helyi termék vásárlása környezetkímélő.

Szoknyás női Critical Mass harcol a román bringautakért

Szoknyás női Critical Mass harcol a román bringautakért
Miközben a szoknyás bringázás New York-ban is érdekvédelmi hívószó lett, Romániában országossá nőtte ki magát a Skirtbike nevű mozgalom, ami nem csak a bringás közlekedést népszerűsíti, hanem érdekképviseletként harcol a jobb infrastruktúráért.

Szelektíven Budapesten

Szelektíven Budapesten
A lanyhulni nem akaró iramban előállított hulladék mára komoly problémákat vet fel. A bajok orvoslásának legcélravezetőbb módja a megelőzés, azaz minél kevesebb szemét „termelése”. Az ezek után keletkező hulladék zöme azonban még mindig nem a mezei kukába, hanem szelektív gyűjtőkbe való.

Papírkalkulátor

Papírkalkulátor
Az emberek papírfelhasználása - és ezzel együtt a környezet terhelése - folyamatosan nő: a világ éves papírfogyasztása ma megközelítőleg 390 millió tonna. A jelenlegi magyar fogyasztás évente kb. 90 kg papír, aminek a fele csomagolóanyag. Ön mennyi paprít használ? S milyen környezeti áron? Nézze meg a papírkalkulátort!

Adománybolt nyílt a Vegyész utcában

Adománybolt nyílt a Vegyész utcában
Adománybolt nyílt Újbudán is, amely angol mintára, az üzletnek felajánlásként átadott használt tárgyakat alacsony áron értékesíti. Adományozók és vásárlók hozzájárulnak ahhoz, hogy kevesebb hulladék keletkezzen.

Dunakeszi Gyümölcskör – hogy semmi ne vesszen kárba...

Dunakeszi Gyümölcskör – hogy semmi ne vesszen kárba...
Nagycsaládosok kezdeményezésében alakult meg a Dunakeszi Gyümölcskör. A résztvevők olyan környékbeli fákat kutattak fel, melyek gyümölcsét nem szedi le tulajdonosuk. Ezt a termést gyűjtik be, és teszik el télire közösen. Így nincs gyümölcs, mely a kukában landol...

ProLecsó, vegyszermentes mintagazdaság Hejőszalontán

A ProLecsó mezőgazdasági, foglalkoztatási, környezetvédelmi program célja, hogy vegyszermentes zöldségtermelést indítson be a településeken, a gazdaságot pedig helyi lakosok működtessék.

Mentsük meg a sarkvidéket!

Mentsük meg a sarkvidéket!
A Greenpeace nemzetközi kampányt indított a sarkvidék védelmében. A kampány résztvevői - köztük számos nemzetközi híresség - azért emelnek szót, hogy tiltsák be az Északi-sarkvidéken az olajfúrást és a nem fenntartható ipari halászatot.

Közösségi komposztpont Budapesten

Közösségi komposztpont Budapesten
A Vidékfejlesztés Minisztérium Zöld Forrás programjának köszönhetően a Humusz környezetvédő szervezet közösségi komposztpontot hozott  létre, ahová 2012. június 2-a óta, a XI. kerület lakosai bevihetik a háztartásukban keletkezett szerves hulladékokat.

KENCEFICE RECEPTTÁR - Napozószerek

KENCEFICE RECEPTTÁR - Napozószerek
Amikor mindenki strandpapucsban szaladgál, gulyás helyett hideg gyümölcslevest eszik és legszívesebben egész nap egy medencében üldögélne, akkor minden bizonnyal már tombol a nyár. Öröm a köbön, de mindeközben sokak feje amiatt fő, vajon mit is kenjen magára, ha kilép az utcára?

Szatyorbolt - másként, mint mások

Szatyorbolt - másként, mint mások
A Szatyor bevásárló közösség közel 5 éve indult, hogy elérhetõ közelségbõl, megbízható gazdáktól egészséges, hazai termékeket lehessen vásárolni és fogyasztani. 2012 május elején pedig megnyílt a fõvárosban az elsõ Szatyorbolt is! Példa értékû kezdeményezés, melyhez érdemes csatlakozni...

Az olasz Greenpeace sikeres tonhalkampánya

Az olasz Greenpeace sikeres tonhalkampánya
A Mareblu olasz tonhalforgalmazó cég úgy döntött, hogy nem támogatja tovább a romboló halászati módszereket, és a fenntartható halászat felé mozdul el. A Mareblu megmutatta, hogy ha egy cég valóban tenni akar valamit óceánjaink megmentéséért, akkor képes is rá.

Adjunk esélyt az ételnek!

Adjunk esélyt az ételnek!
Becslések szerint Magyarországon évente 400 ezer tonna élelmiszer kerül a kukába. Ez fejenként mintegy 40 kilogramm kidobott ételt jelent. Ez amellett, hogy kidobott pénz, komoly károkat okoz környezetünknek, egyúttal növeli a világ éhezõinek számát is. Most a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szemléletformáló programot indított.

Palántázzunk WC-papír gurigával!

Palántázzunk WC-papír gurigával!
Hamarosan itt a palántázás ideje, lassan mindenki, aki saját maga szeretne kis kertjében zöldséget-gyümölcsöt termeszteni, már valószínûleg túl van a magok beszerzésén, s a következõ lépésre készül. Idén mûanyag cserép helyett próbáljuk ki a környezetkímélõ újrahasználatot s a lebomló anyagot egyben: kísérletezzünk WC-papír gurigával!
Népszerű címkék
adományozásállattartásállatvédelemallergiabababiodiverzitásbiogazdálkodáscitromsavcivil szervezetcsere-bereDIYecetegészségéghajlatváltozásekcémaelektronikai hulladékélelmiszerenergiahatékonyságenergiatakarékosságépítkezéserdőFair Tradefehérítésfilmajánlófogyasztói társadalomfolttisztításfolttisztító sófürdőszobafűtésgyerekhasználthatékonyságháztartáshelyi termékhőszigeteléshulladékcsökkentéshulladékmentesHumusz Szövetséghúsiparhúsvétillóolajirodairritációiskolakarácsonykáros összetevőkkerékpárkertkezdeményezésekkézműveskockázatos anyagokkomposztáláskonyhakönyvajánlókörnyezeti nevelésközlekedéslégszennyezésMagyar Madártani Egyesületmegosztáson alapuló gazdaságmegújuló energiamezőgazdaságminimalizmusminősítésmit tehetsz te?mosásmosható pelenkamosódiómosogatásmosószódaműanyagnapenergianátrium perkarbonátnatúrkozmetikumnövényvédelemnyaralásökofaluökológiai lábnyomöltözködésönellátásönkéntes egyszerűségönkéntességpálmaolajpályázatpapírPET palackpikkelysömörprogramajánlószalmabála-építészetszedd magadszelektív hulladékgyűjtésszennyvízszépségápolásszerves hulladékszódabikarbónatájfajtáktakarékostechnológiatermelőtermészetes gyógymódtermészetvédelemtévhittudatos vásárlásTudatos Vásárló KedvezménykártyaTudatos Vásárlók EgyesületeturizmusújrahasználatÚjrahasználatiKözpontújrahasznosításújrapapírvállalkozásvárosvegánvidékvízlábnyomvíztakarékosságzero wastezöld példaképzöldrefestészöldtető
Archívum

Komposztálás az iskolaudvaron?!

A Humusz Szövetség Komposztáló Programot hirdet minden budapesti telephelyû közoktatási intézménynek! A projekt keretén belül, a Fõvárosi Önkormányzat Környezetvédelmi Alapjának támogatásával 30 budapesti oktatási intézménynek (általános-, középiskola és gimnázium) 2-2 db komposztkeretet tudnak térítésmentesen biztosítani.

Vad Magyarország filmvetítés a veszprémi Zöldboltban

Veszprémi boltunk soron következõ filmklubján a nagysikerû Vad Magyarország címû természetfilmet vetítjük. Helyszín: Zöldbolt - Veszprém, Budapest út 58. Idõpont: 2012. február 9. csütörtök 18.00 A részvétel ingyenes!

Baba holmi csere-bere a Toldi moziban

Sok a kinõtt ruha? Jó lenne egy mérettel nagyobb cipõ? Pár csörgõtõl megszabadulnál? Szerezz helyette mesekönyvet! 2012. február 25-én a Toldi mozi elõterében gyerek és baba holmi csere-bere piac kerül megszervezésre! Hozd el ami felesleges, vidd haza ami szükséges!

Azt támogasd, aki rászorul!

Elméletben elcsépelt, a gyakorlatban annál kevésbé az a környezettudatos vásárlás. Pedig máris itt a régi-új terület, amire egy tudatos vásárló odafigyel: ez pedig a hátrányos helyzetûek támogatása. A Szolidaritás Egyesület egy éve indította el Webvásártér nevû programját, ami éppen az ún. „társadalomtudatos” termékek forgalmazását tûzte ki célul.