A szerző azért ajánlja a könyvet, mert mindannyian érezzük a világ átalakulását körülöttünk, mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy a világ rohamosan változik. Az átalakulás kellős közepén járunk, tanuljunk a múltból, tanuljunk a környezetünktől!
A kínai nyelvben a válság szó két szókép összevont írásjeléből áll: a veszély és a lehetőség szavak összevonásából. A válság megélése ebben a kettősségben rejlik, abban, hogy melyik elemét tudjuk megragadni az átalakulásnak. A jelen helyzetet átélhetjük veszélyként, katasztrófaként, de tekinthetünk rá úgy is, mint lehetőségre, a megújulás, az átalakulás időszakára. A válságok egyik tulajdonsága az, hogy viszonylag rövid idő alatt nagyon sok minden átalakul, a megszokott körülményeink alapjaikban változnak meg. Ezen átalakuláson belül a legkevésbé változásképes elem maga az ember. Képtelenek vagyunk lemondani a kényelmünkről, fogyasztási szokásainkról, környezetpusztító technológiáinkról, energiaigényünkről, lustaságunkról, felelőtlenségünkről.
A válság lehetőségként való megélésének egyik legfontosabb eleme saját szemléletváltásunk elősegítése, új életstratégiák és napi életvezetési gyakorlatok megtanulása és alkalmazása. Ahogy nincs két egyforma kert, úgy nincs két egyforma életstratégia sem. Néhány egyszerű alapelv mentén sokban igazíthatjuk saját életünket és közvetlen környezetünket a bolygó adottságaihoz és a természet rendjéhez. Ehhez kíván segítséget adni ez a könyv, az önellátás, a takarékosság és a környezettudatosság szemléletének bemutatásával.
A könyv gyakorlati példákat mutat be a szemléletváltásról, sok apró lépést, lehetőséget, amelyek közelebb vihetnek a környezettudatos, takarékos, egészséges élet megvalósítása felé. Nem gyakorlati kézikönyv, sokkal inkább példák, lehetőségek bemutatása; gondolatokat akar ébreszteni, rámutatni, hogy mennyi mindent tehetünk mi magunk is önmagunkért, a szűkebb környezetünkért, a bolygóért. A könyv abban próbál inspirálni, hogy kezdjünk el megvalósítani egy-egy ötletet, tegyük magunkévá néhány szemléletet, törődjünk többet magunkkal, közösségeinkkel és a környezetünkkel.
Linkek:
http://www.avarositanya.hu/konyvek/varosi-tanya/
http://tudatosvasarlo.hu/konyv/varosi-tanya