"A kőkorszak nem azért ért véget, mert nem volt elég kő, hanem mert
a követ kiszorította egy emberi találmány, a bronz. Az olajkorszak nem
azért ér véget, mert nincs elég olaj, hanem mert kiszorítja egy emberi
találmány, a napenergia hasznosítása."
A bevezetőből:
"Ez a könyv különbözik minden más, a napelemekről, vagyis a Nap energiájának villamos energiává való átalakításáról írt munkától. Azok általában a kutatással, technológiával, alkalmazásokkal, poltikával, környezeti vagy más előnyökkel foglalkoznak. Ez a könyv egyszerűen azt írja le, ami a korábbakból hiányzik, vagyis a földfelszíni napenergiaipar történetét. Azt, hogyan történt hogy negyven év alatt azt a természeti különlegességet, amelyet fényelektromos jelenségnek nevezünk, aminek nem volt semmi alkalmazása, és gyakorlatilag semmi piaca, mára már olyan mértékben használják fel, hogy helyettesíteni vagy csökkenteni tudja azoknak az elektromos energia gyártására felhasznált anyagoknak a használatát, amik veszélyesek az emberiség számára és veszélyeztetik Földünk klímáját. A könyvet szilárd tényekre és kutatási eredményekre alapoztam. A napenergia sikere meglepő a kormányok, áramszolgáltató cégek és a nagyközönség számára egyaránt, hiszen még mindig azt hiszik, hogy a napelemek természeti furcsaságok. De ez a tudományos furcsaság ma már olyan mértékben teret nyert a gyakorlatban, hogy változtatásra kényszeríti a több mint százéves áramszolgáltató cégeket is."
Dr. Váradi F. Péter könyvéből megismerhetjük a napelemek kifejlesztésének, gyártásának és iparának történetét. A fotovoltaikus rendszerek közel hatvan éve nélkülözhetetlen szerepet töltenek be a műholdak és űrszondák működésében, de az utóbbi évtizedekben földfelszíni alkalmazásuk is egyre elterjedtebb: a jelenleg üzemelő PV rendszerek annyi elektromos áramot fejlesztenek, amennyi Magyarország teljes elektromosáram-igényének több mint ötszöröse.
A szerző könyve 2014-ben jelent meg angol nyelven Sun Above the Horizon – Meteoric Rise of the Solar Industry címen. A magyar átdolgozott kiadás a PV rendszerekkel kapcsolatos legújabb fejlesztésekről és a napenergia-felhasználás magyarországi történetéről is beszámol – az erről szóló fejezetet Pálfy Miklós írta.
"Az Egyesült Államokban élő Váradi F. Péter könyve különbözik minden más, a Nap energiájának villamos energiává történő átalakításáról írt munkától. A szerzők általában a kutatással, a technológiával, az alkalmazásokkal vagy a környezeti előnyökkel foglalkoznak. A fekete-fehér fotókkal, ábrákkal, diagramokkal illusztrált kötet viszont egyszerűen a napelemek kifejlesztésének, gyártásának és iparának történetét dolgozza fel. A fotovoltaikus rendszerek közel hatvan éve nélkülözhetetlen szerepet töltenek be a műholdak és űrszondák működésében, de az utóbbi évtizedekben földfelszíni alkalmazásuk is egyre elterjedtebb: a jelenleg üzemelő PV rendszerek annyi elektromos áramot fejlesztenek, amennyi Magyarország teljes elektromosáram-igényének több mint ötszöröse. A szerző könyve 2014-ben jelent meg angol nyelven Sun Above the Horizon Meteoric Rise of the Solar Industry címen. A magyar átdolgozott kiadás a PV rendszerekkel kapcsolatos legújabb fejlesztésekről és a napenergia-felhasználás magyarországi történetéről is beszámol az erről szóló fejezetet Pálfy Miklós, okleveles villamosmérnök, a Solart-System kft alapítója és ügyvezető igazgatója, a Magyar Napenergia Társaság (MNT) Fotovillamos szakcsoportának vezetője írta. Mivel Váradi F. Péter a kezdetektől részt vett a napelemrendszerek fejlesztésében, nagyon sok olyan érdekes és meglepő információ található a névmutatóval kiegészített kötetben, amelyet eddig nem ismert a nagyközönség." (forrás: www.kello.hu)

100% válogatott ÖKO termékek

3000+ termék azonnal, raktárról

Segítünk eligazodni a zöld életmódban!

Díjazzuk hűségedet