A világ végétől kilenclépésnyire, de az is lehet, hogy tízre, egy aprócska erdő közepén négy testvér éldegélt: Tavasz, Nyár, Ősz és Tél. Egyszer réges-régen valami apróságon összekaptak, és egymás után útra keltek. Azóta vándorolnak a világban, s épp csak annyi időre találkoznak a kis házban, hogy elmeséljék egymásnak, mi mindent tapasztaltak. Szerencsénkre Zelk Zoltán lejegyezte az évszakok huszonnégy meséjét. Szeretetteljes, belakható világukban a szemünk láttára születnek meg gyenge fűszálak és a hét napjai, a pipacs álmában pillangóként repked és dalra fakadnak a fák, az öreg tölgyet pedig századik születésnapja alkalmából felköszöntik a rajta fészkelő madarak.
A természet örök körforgásáról szóló rövid történeteket Nagy Norbert humoros rajzai keltik életre.
"Az erdő közepén állott az öreg tölgyfa. Ő volt az erdő legtiszteletreméltóbb lakója, ha a madaraknak kalapjuk lett volna, bizonyára megemelték volna, mielőtt rászállnak. Mert többet tudott ő a madarak életéről, mint maguk a rigók és mátyásmadarak.
Hiszen száz év alatt ezer és ezer fészket ringatott az ágain, ezer és ezer madárfióka röppent először világgá a lombjai közül.
Egyik nap a bagoly elővette falevelekből készült kalendáriumát, és kiszámította, hogy másnap lesz a tölgyfa születésnapja. Össze is hívta a madarakat, és azt indítványozta, hogy lepjék meg valami ajándékkal a jóságos öreg tölgyfát. Persze mindnyájan örültek a bagoly indítványának, s annak, hogy a tudós madárnak kalendáriuma van, s így megünnepelhetik a tölgyfa születésnapját.
Törték is a fejüket, hogy mi lenne a legalkalmasabb ajándék, de a bagoly ezt is tudta:
- Mi lenne más, mint valami szép dal? Madarak vagytok, hát énekelni fogtok a tölgyfának. De nem akárhogyan! Megalakítjuk az első erdei dalárdát, tanulunk valami szép dalt, és egyszerre elénekeljük holnap hajnalban.
Megkezdődött a nagy tanulás, de bizony nem sokra mentek vele. A rigó csak fújta, hogy "tillió", a szarka csak azt, hogy "csörgő-csörgő", a varjú csak azt, hogy "kár Pál, kár Pál". Végül össze is vesztek, s elszálltak, ki merre látott. De azért másnap hajnalban mind odalopóztak a tölgyfa ágaira, és mind elfújta külön-külön a maga nótáját.
Úgy is volt jó ez, mert így tetszett a százéves tölgyfának, s meghatottságában azt ígérte, hogy még száz évig fogja ringatni a rigó-, szarka- meg harkályfészkeket."

100% válogatott ÖKO termékek

3000+ termék azonnal, raktárról

Segítünk eligazodni a zöld életmódban!

Díjazzuk hűségedet