Magazin

300 négyzetméteren termeli meg a család szükségletét a kistokaji mérnök

A Kistokajban élő Kovács István nem véletlenül lett a "Legszebb konyhakertek" díjazottja.

A “Legszebb konyhakertek” program  5 éve indult és mára igen népszerű lett. Az alulról jövő kezdeményezés évek óta nemzetközi programként működik: öt országból, valamint Magyarország mind a 19 megyéjéből és a határon túlról 365 településről összesen 2340 kertet neveztek 2017-ben a megmérettetésre. A helyi koordinátorok a települési versenyek lefolytatását követően 240 helyi első helyezett kertet terjesztettek fel a “Magyarország legszebb konyhakertje” országos díjra. A Kistokajban élő Kovács Istvánt szomszédja nevezte a versenybe és úgy tűnik nem hiába, hiszen River Cottage kategóriában első helyezést ért el.

A Miskolc mellett élő mérnök lelkesen mesél kertszeretetéről

Hat éve költöztünk ki a miskolci panelből Kistokajba. Az ok sokak számára is ismerős érzés lehet: szabadulni a négy fal fogságából és újra megismerni a kert felszabadító érzését. Gyermekkoromból ismerősek voltak a kertes ház élményei és szerettem volna, ha mindezt a gyermekeim is átélik, és nem csupán a könyvekből ismerik meg a kertészkedés adta sok örömöt és tapasztalják meg a természet csodálatos körforgását.

300 négyzetméter boldogság

300 négyzetméteren kertészkedem és örömmel tapasztalom, hogy némi túlzással ezen a területen is megtermelhető a családunk évi zöldség is gyümölcs igénye. A jó terméshez persze szükség van némi növényismeretre, de nem ördöngős dolog mindezt megtanulni, egy a fontos, hogy szeressük kertünk kincseit. Ami engem illet, már gyerekkoromban is szerettem kertészkedni, és néhány okos praktikát sikerült már akkor elsajátítanom. A többi pedig folyamatos tanulás, netről, szakirodalomból. Ma már a közösségi oldalak is sokat segítenek, praktikákkal, tapasztalatokkal.

Így lehet kis területen sok termés

Az alap a jó föld és az okos gazdálkodás. Mi például megpróbáljuk maximalizálni a termő időszakot, ezért is indul nálunk a szezon az áttelelő salátával, fokhagymával, vöröshagymával. Ezzel a módszerrel például igazi primőr zöldségeket tehetünk az asztalra. A másik bevethető és hasznos módszer a másodvetés kihasználása. Ezzel lehetőségünk nyílik arra, hogy megduplázzuk a termelhető friss, házi zöldség mennyiségét, hiszen nyár közepére a konyhakertek ágyásaink fele megüresedett. Ez esetben az elvetésre kerülő magok (növények) rövid tenyészidejűek legyenek, olyanok, amelyek egyrészt jól tűrik a nyár végi kánikulát és a hirtelen érkező októberi hideget is. Uborka, sárgarépa, zöldbab, borsó, retek, cékla, burgonya, saláta vagy káposzta, ezekkel bátran próbálkozhatunk.

Hogyan védekezzünk a kártevők ellen?

Megelőzés szempontjából talán a legfontosabb, hogy a kiültetett palántánk egészséges és ne vegyszerrel kezelt környezetből származzon, hiszen így a helyi adottságokat (talajt, mikroklímát) legjobban kedvelő növényfajtákat ültessünk, mert akkor azok szépen fognak fejlődni és a kórokozókkal szemben is ellenállóbbak lesznek. A másik fontos tényező pedig a talaj. Tápanyagokban gazdag, komposzttal, érett trágyával dúsított földbe ültessünk, így sokkal kevesebb időt és energiát kell szánnunk a későbbi növényvédelemre növényvédelemre, mert az ideális körülmények miatt a növény ”immunrendszere” erős lesz és fel tudja venni a kártevőkkel a harcot. Miután én a természetes védekezés híve vagyok, probléma esetén is csak szelíd megoldásokat választok. A természet olyan okosan van megalkotva, hogy ilyen kis területen kár vegyi “fegyverekkel”, permetekkel beavatkozni.

Például megfigyeltem, hogy a szilvafánk hajtásain megjelenő tetveket kis idő elteltével elpusztították a katicabogarak. Az egészséges növekedés másik nagyszerű megoldása, a megfelelő növénytársítás, vagy ahogyan mondani szokták, érdemes tudni, a növények jó és rossz barátait. Természetesen a leggondosabb ápolás esetén is szükség lehet a külső növényvédelemre. Gombás betegségnél segítséget nyújthat a bordói lé (rézgálic+mész+víz), de magunk is készíthetünk bio permetleveket például csalán erjesztett levéből, ami kiváló lombtrágya vagy földibolha és levéltetű ellen készíthetünk ecet, cukor mosogatószer oldatából permetlevet!

 

 

Ez a hely a mosolygó paprikák paradicsoma

Minden megtermelt növényünk örömet szerez, de talán a paprikánkra vagyok a legbüszkébb. A napsütés és az árasztátos módszer, no és egy kis tyúktrágya egészséges ropogós darabokkal ajándékoz. Chilli, pritamin-, kaliforniai, pepperoni mind meghálálja a törődést. Lényege, hogy a paprika-sorok közé egy árkot ások és alaposan elárasztom vízzel, illetve időnként tyúktrágyás öntözőlével, mert nálunk a tyúkudvar is a kert része.

Amikor kapálni kell, akkor kapálni kell!

A kertművelés és okos kertészkedés alapja a rendszeresség. Minden nap foglalkozzunk egy keveset a kerttel, nézzünk rá a növényeinkre, ha szomjas, öntözzük, ha gyomos, akkor kapáljuk. Ennyi a titok. Napi 1-2 óra munka tavasztól őszig. Már amennyiben munka! Nekem hobbi. Van, aki a szabadidejében vadászni vagy horgászni jár, nekem a kert a szerelem.

Amit mi termelünk, az sokkal finomabb

Nem csak finomabb, de egészségesebb is. És nem csak nyáron, hiszen mi minden felesleget ”téliesítünk”. Kamránkban szépen sorakoznak a befőttek, lekvárok és savanyúságok és a fagyasztószekrény fiókjai is megtelnek zöldségekkel gyümölcsökkel. Kiszáradva lógnak a kamrában a paprika fűzérek és fokhagymák, papírzacskókban a gyógynövények és fűszernövények. Ahogy mondani szokták: nyáron szorgoskodunk, télen pedig élvezzük munkánk gyümölcsét.

Egy csokorban a kiskert kincsei

Zöldségfélék: paradicsom, paprika (5-6 féle), saláta, hagyma, fokhagyma, cékla, fekete retek, pasztinák, karalábé, kelbimbó, póréhagyma, burgonya, káposzták, póréhagyma, sóska, spenót, padlizsán, sütőtökök, főzőtök, patiszon, uborkák, zöldbabok, hónapos retek, jégcsap retek, répa, petrezselyemgyökér. Gyümölcs: ribizli, eper, piszke, szilva, alma, málna, faeper, őszibarackok, sárgabarack, vilmoskörte, cseresznye, meggy, citrom, szőlők, rebarbara, szeder, feketeribizli. Fűszernövények: rozmaring, kakukkfű, zsálya, bazsalikom, metélőhagyma, citromfű, borsmenta, fodormenta, oregánó.

Példa gyermekeinknek is!

Mint ahogyan engem is a gyermekkorom emlékei és tapasztalatai motiváltak az újrakezdésben, ezt szeretném példával átörökíteni gyermekeimnek is. Ez persze nem egyszerű a mai számítógépes világban, de a téli esténként egy-egy felbontott befőtt íze, vagy a kertben leszakított friss gyümölcs zamata hátha majd őket is úgy rabul ejti, hogy egyszer ők is ásót ragadnak és folytatják ez a szép és sok örömet nyújtó tevékenységet: a kertészkedést!

További képekért ugrás az eredeti cikkre.

 

Vegyszermentes kertészkedéshez kertészeti termékek és könyvek a Zöldbolt kínálatában is elérhetőek. 

Kapcsolódó cikkek
A biogazdálkodás igenis el tudja látni a világot!

A biogazdálkodás igenis el tudja látni a világot!

2050-re az egész emberiség számára elegendő táplálékot állíthatna elő a biogazdálkodás.
7  hasznos ajándék kertbarátoknak

7 hasznos ajándék kertbarátoknak

Minek örülne a kertrajongó nagyapa, a veteményest dédelgető feleség vagy a balkonkertész barátnő? Ötletek a Zöldbolt háza tájáról!
Madárbarát levélgereblyézés

Madárbarát levélgereblyézés

Tudtad, hogy ha a kert egyes részein, bokrok alatt, félreesőbb ágyásokon meghagyod a lehullott leveleket, az télen nagy segítséget jelent a környéken élő vagy telelő madárvendégeknek? Legyen a Te kerted is madárbarát!
Faültetési tippek

Faültetési tippek

A tavasz és az ősz a fák és bokrok telepítésének elsődleges időszaka. Ilyenkor érdemes előre tervezni és néhány csemetét, cserjét elültetni, hiszen az egyre forróbb nyarak idején nagy szükségünk van az árnyat adó zöldre. Praktikus tippek és tanácsok az ültetéshez.
Ne égessük! A diólevél is komposztálható...

Ne égessük! A diólevél is komposztálható...

Minden ősszel visszatérő téma, hogy vajon mit is csináljunk a diófáról lehulló lombbal? A kerttulajdonosok többsége a légszennyező égetést választja, pedig a diólevél is bátran komposztálható!
Gazdálkodj okosan, avagy a szelíd növényvédelem

Gazdálkodj okosan, avagy a szelíd növényvédelem

Hogyan termesszünk zöldségeket és gyümölcsöket mérgek vélkül? Tippek és ötletek a vegyszermentes konyhakertekért!
Kapcsolódó termékek
Papír palántázó edényPapír palántázó edény
készleten
149 Ft 9,3 Ft/1 db
kosárba
Old Blue Kertész kesztyű, újrahasznosított farmerbőlOld Blue Kertész kesztyű, újrahasznosított farmerből
készleten
790 Ft 790 Ft/db
kosárba
NépszerűA bőség kertje - Konyhakert ásás, kapálás nélkülA bőség kertje - Konyhakert ásás, kapálás nélkül
készleten
3 990 Ft 3 990 Ft/db
kosárba
- 13Toby Hemenway: Gaia kertje - Útmutató a házi permakultúráhozToby Hemenway: Gaia kertje - Útmutató a házi permakultúrához
készleten
7 900 Ft6 890 Ft 6 890 Ft/db
kosárba
Komposztáló láda, fa komposzt keret - fenyőbőlKomposztáló láda, fa komposzt keret - fenyőből
készleten
9 990 Ft 9 990 Ft/db
kosárba