Magazin

ProLecsó, vegyszermentes mintagazdaság Hejőszalontán

A ProLecsó mezőgazdasági, foglalkoztatási, környezetvédelmi program célja, hogy vegyszermentes zöldségtermelést indítson be a településeken, a gazdaságot pedig helyi lakosok működtessék.

ProLecsó

 

A fenntartható módon termelt bio, vagy vegyszermentes élelmiszerek piacának európai növekedésével Magyarországon is fokozatosan nő az igény az egészséges élelmiszerek iránt, amelyeket fenntartható módon állítanak elő. Ugyanakkor Magyarország hátrányos helyzetű kistérségeiben található kistelepüléseken egyre növekszik a munkanélküliség, szűkül a szociális háló, így nagy szükség van helyben végezhető, a település jellegéhez és lehetőségeihez illeszkedő munkavégzés megteremtésére és az önellátásra.

A Pro Cserehát Egyesületet ProLecsó - fenntartható mezőgazdasági, foglalkoztatási és környezetvédelmi - programjának célja, hogy együttműködve a helyi önkormányzatokkal és a szegény, de ambiciózus roma és nem roma emberekkel elterjessze a fenntartható kistelepülési vegyszermentes gazdálkodást. A kistelepülések élelmiszerigényének kielégítése után fennmaradó termények értékesítésére egy a minőséget, szolidaritást és környezetvédelmet egyesítő márka bevezetését tervezzük, amelyet nonprofit kereskedelmi szervezeten keresztül értékesítünk majd folyamatosan bővülő csatornákon. A non-profit értékesítő szervezet a hangsúlyt a nyereségességre helyezi majd, azonban ezt fenntartható módon a társadalmi és a természetes környezetre gyakorolt hatásainak figyelemmel kísérésével és optimalizálásával kívánja majd elérni.

A közösségi gazdálkodás, a kommunikáció mind segíti a közösségi tudat megerősödését, csökkenti a munkanélküliséget, harcol az élelmiszerválság ellen és bemutat egy egészséges és fenntartható életmódot. Mindezek együtt pozitív irányban befolyásolják majd a lakosok gondolkodásmódját, és alternatív példát mutatnak a felnövekvő fiatal generációk számára. A program ezen felül segítheti a roma kisebbséggel szembeni előítéletek megváltoztatását is.

 

 

A kezdet öröme: Szalontai Bio-ünnep

Szalontai Bio-ünnepet tartottak Hejőszalonta Önkormányzata, a Pillangó Fejlesztések és a ProLecsó szalontai résztvevői 2012. június 9-én. Hosszú út vezet egy ilyen ünnepig, ami az öt hónapos időtávot nézve időben nem sok, viszont az áttört gátakat és megoldott helyzeteket tekintve nagy lépést jelent a ProLecsó program szalontai résztvevőinek és a szervezőknek is.

A ProLecsó program segítségével tehát helyi lakosok által működtetett gazdaságban, vegyszermentes zöldségtermelés indulhat. A program további célja a háztáji termelés újraindítása is, mivel elvárás, hogy minden résztvevő a saját kertjét is művelje. A program fenntarthatóságát szolgálja a jövőben kialakítandó közös terményértékesítés megszervezése. A program céljai kitörési lehetőséget kívánnak biztosítani a helyi lakosoknak, akiknek legnagyobb része a munkanélküliség és a munkalehetőségek hiányában kilátástalan helyzetbe került, amely gátolja őket kreativitásukban. A Pillangó Fejlesztések hitvallása, hogy ilyen helyzetekből is van kitörési lehetőség a megfelelő motivációs modell felállításával és a megfelelő partnerek megtalálásával.

Hejőszalontában megfelelő partnerre találtunk, mégis a célok megvalósításában sok kétkedést kell nap-mint-nap kezelnünk, pozitív irányba kibillentenünk mind a résztvevők, mind a falu vezetésének sokéves rossz tapasztalatát ellensúlyozandó. A siker kulcsa az együttműködés és a ProLecsó program terveinek a megvalósítása.

A program alapvetési közül érdemes kiemelni, hogy nagyon fontos az oktatás és a szervezés helyi beágyazottsága, és e mellett folyamatos meggyőzésre van szükség arról, hogy miért éri meg a saját lábra állás, a közösségi együttműködés és az elért eredményekből származó örömök megélése. A ProLecsó program oktatási és munkafelügyeleti feladatait Hejőszalontán a szomszédos településen élő Lengyelné Magyar Judit végzi.

„A kezdeti pesszimizmust és bizalmatlanságot a közös munka eredményeképpen felváltotta a kis csoport összetartása, ami önmagában nagy eredmény a deprivációban élő lakosok körében. Helyi oktató-intéző alkalmazásával pedig megelőztük egy család elvándorlását Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből, ami szintén fontos számunkra.” mondta Kassai Melinda, a Pro Cserehát egyesület elnöke.

A helyi résztvevők csapata a kezdeti 30 érdeklődőről hamar lemorzsolódott 15 emberre, akikből most jelenleg 8-10-en dolgoznak a mintakertészetben rendszeresen. A mintakertészetben 2500 m2-en folyik a gazdálkodás és az ebből az alapcsapat megértette, hogy csak akkor fog működni a dolog, ha ők maguk is összefognak. A háztáji kerteket mindenki saját erőből műveli, az oktatáson megjelenő résztvevők a vegyszermentes gazdálkodás tudásanyagát ott is kamatoztathatják.

„Nem számít, hogy ki roma, ki magyar, ki nő, ki férfi, ki fiatal, vagy öreg – együtt dolgozunk és büszkék vagyunk arra, amit építettünk.” – mondta Lengyelné Magyar Judit.

A Pillangó Fejlesztések biztosítja a gazdaság teljes infrastruktúráját, a ma már az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) alatt, más néven működő Társadalmi Felzárkóztatás Államtitkárság és az ERSTE Alapítvány pénzügyi támogatásával. A termelés szakmai felügyeletét az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet Közhasznú Nonprofit Kft (ÖMKi) biztosítja, míg a gazdálkodás tananyagát a Gödöllői Szent István Egyetem, Környezet- és Tájgazdálkodási Intézetének (KTI) munkatársai, egyetemi oktatók Matthew Hayes és dr Tirczka Imre állították össze. A partnereink komoly szándékát bizonyítja, hogy a biogazdász egyetemi oktatókon kívül, akik termelői teendőik miatt maradtak távol, mindenki megjelent, felszólalt és részt vett a Szalontai Bio-ünnep eseményein.

A rendezvény vendége voltak a Phralipe Alapítvány képviselői: Babos Béla elnök és Daróczi Ágnes alelnök, és Csatári Ernő, aki 30 éve termel zöldséget és gyümölcsöt harsányi kertjében vegyszermentesen. Ernő bácsi a sok gyakorlati tanács mellett, amivel a ProLecsó résztvevőket és a plénumot ellátta, frappánsan zárta le felszólalásokat azzal, hogy az igazi munka csak most kezdődik és „szeretni kell és nem kell restellni dolgozni – slussz-passz, ennyi”.

Az ebédszünetet követő kerekasztalbeszélgetésen a résztvevők, a ProLecsó program partnerei, szervezői és a vendégek közösen beszélgettek a program további lehetőségeiről és az összetett munkáról, ami még hátra van.

 

Forrás: Pillangó Szabadfolyású Fejlesztések honlapja

Kapcsolódó cikkek
Minőségi ételek, minőségi alapanyagból - város és vidék találkozása

Minőségi ételek, minőségi alapanyagból - város és vidék találkozása

A "Házikó" a hazánkban ma már alig létező kisüzemi családi vállalkozásokat szeretné fellendíteni, olyan formában, hogy az ő termékeiket alapul véve, az utolsó gabonáig visszakövethető ételeket állítanak elő üzemükben. Interjú a vállakozás alapítóival.

Vidék Kaland – Pályázat városi fiataloknak és fiatal gazdáknak

2012. júniusában újra indul az AGRYA nagy sikerû programja, a Vidék Kaland. A múlt évihez hasonlóan városi fiatalok tölthetnek el egy-egy hetet fiatal gazdáknál, munkával, a gazdaság napi életének résztvevõiként. Az AGRYA olyan városi fiatalok és fiatal gazdák jelentkezését várja, akik szívesen részt vennének a programban.
Kapcsolódó termékek
Baboskönyv - babok, lencsék, borsókBaboskönyv - babok, lencsék, borsók
készleten
2 650 Ft 2 650 Ft/db
kosárba